Ugrás a tartalomra
Az emberek eltérő módon élik meg ugyanazt a sorscsapást. Lehet, hogy nem menekülhetek a sorsom elől, de ura vagyok oly módon, hogy szembenézek vele.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor egy-egy sorscsapás megtörhet akár bátor, erős embereket is, de jókedvvel és vidámsággal sok mindent túl lehet élni.
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Egy csomó olyan dolog történt meg velem, ami csodának mondható. Az már más kérdés, hogy ezt nap mint nap megéli-e az ember az apró bosszúságok mellett, tud-e ennek örülni.
Scherer Péter
-
Az indulatoknak alávetett ember (...) nem a maga ura, hanem ura a sors, s ennek annyira hatalmában van, hogy gyakran, noha belátja a jót, mégis a rosszat kénytelen követni.
Baruch Spinoza
-
Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így mûködik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.
Harlan Coben
-
A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyûlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett.
Kornis Mihály
-
Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.
Kertész Imre
-
Rossz dolgok is történni fognak az életben. Ez elkerülhetetlen. Azon viszont tudsz változtatni, hogyan kezeled őket.
-
Én vállalom az újat és a mást, ha az is sorsom, hogy nem sikerül,
De nem követhetem vakon az elsőt, mert lehet, hogy éppen most menekül.
-
Mindannyiunkkal történik egy s más (...). Ilyen az élet. Bele kell törődni. Van, aki képes rá, van, aki nem.
Agatha Christie