Ugrás a tartalomra
Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső. Aztán csinálnak egy nagyot, és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek. És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába. Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a földbe, és ott is csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserûek, és azért tesznek annyi gonoszat, mert keserûek. A láda sohasem engedi mozogni őket úgy, ahogy szeretnének. Nem tudnak mozogni jól.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak házak, melyek olyanok, hogy csak baj és nyomorúság lakhatik bennük. Az ember megpillant egy ilyen házat, és valami furcsa szorongás fogja el. Pedig lehet szép és rendes maga a ház. Hiba nélkül való. Mégis van benne valami, benne vagy körülötte, valami megmagyarázhatatlan. Valami baljóslatú. Valami, ami elszomorítja, és gondolkodóvá teszi az embert, ha elmegy előtte. (...) Isten tudja, hol van benne a hiba. Talán a fájában rejtőzik valami fojtogató, szagtalan és láthatatlan penész. Valami keserûség, ami megmérgezi a levegőt. A fában talán, amiből építették. De az is lehet, hogy a helyben van a hiba. Gonoszság van eltemetve alatta a földben, és az sugárzik ki folyamatosan, és izzad elő újabb és újabb gonoszságokat. Vagy az erdő olyan ott. A fák, ahogy körülötte állanak. Sötétebbek és mogorvábbak, mint másutt. Isten tudja csak. Az is meglehet, hogy az emberekben volt a hiba, akik kigondolták, és megépítették az ilyen házat. Belőlük surrant át valami sötét és gonosz kísértet a ház falaiba. Nem lehet tudni ezt. De bizonyos, hogy vannak házak, melyekben csak baj és nyomorúság lakik, bárki költözzék is beléjük.
Wass Albert
-
A fejetlenség nem gödör. A fejetlenség létra. Sokan próbálják megmászni, de lezuhannak róla, és nem vágnak neki megint. A zuhanás összetöri őket. Másoknak megadatik a lehetőség a feljutásra, de nem élnek vele. A birodalomba kapaszkodnak, az istenekbe, vagy a szerelembe, káprázatokba, mert csak a létra valódi, és nincs más, csak a mászás.
-
Mindenki eltéved egyszer. Vannak, akik rossz vonatra szállnak, rossz helyen fordulnak be az úton, félrelépnek a sötétben, gödörbe esnek, rossz emeleten lépnek ki a liftből, vagy eltévednek az uszodában, amikor fáradtan keresik a partot a folyton mozgó emberfejek között. Minden eltévedés a káosz létét bizonyítja, a világ játékos-gonosz fintorral csavarodik egyet, ami kívül volt, az belülre kerül, ami belül volt, az lesz a különleges. Az ember előbb vagy utóbb megtanulja, hogy a valami, amit térnek nevez, értelem nélküli üresség csupán.
Havasréti József
-
A házakban nincs semmi jó. Amint a kapu becsukódik mögötte, minden ember bûzleni kezd, és amit hord, az is bûzlik. Teste, lelke rohamosan öregszik. Rothadásnak indul. (...) Muszáj kezdeni velük valamit! Elő kell rángatni őket, kikergetni, kitenni a szabadba.
Louis-Ferdinand Céline
-
Egyvalami azért furcsa: ahogyan hosszabbodnak a napok, egyre rövidebbnek tûnik az élet. Ellentmondás ugyan, de így van. És most kérdem én magától: mit csinálnak az emberek, hogy meghosszabbítsák az életet és lerövidítsék a napokat? Beszélnek. Beszélnek, fecsegnek, hablatyolnak és karattyolnak, gyakorlatilag megállás nélkül. És amikor azt hinnéd néha, hogy most végre nyugi van, teszem azt, a templomban, vagy pláne: a temetőben - hát tessék! -, már megint elkezdi jártatni valaki a beszélőkéjét! Alighanem fönn a mennyben vagy lenn a föld alatt is így lesz: valaki mindig pofázik. De mondok én magának még valamit: az egészből, amit az emberek egész nap összedumálnak, a nagyját rögtön a sutba dobhatjuk! Mert habár mindenki szövegel, gőzük sincs semmiről.
Robert Seethaler
-
Egy világ, bezárva egy másikba. Ez az, amit az emberek tesznek, ha nem értenek meg bizonyos dolgokat. Falakat építenek köré és zárakat tesznek az ajtókra. (...) Minél nagyobb a titok, annál nagyobb a zár.
-
Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra át kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt... a szörnyût és a még szörnyûbbet. Teljesen mindegy, hol vannak vagy honnan hová tartanak.
Szélesi Sándor
-
Az élet (...) folyamatos zuhanás, majd kapaszkodás visszafelé, felfelé. Ha valaki lent akar maradni, őt semmivel sem lehet a felszínre imádkozni, aki pedig nem, azt hat ökörrel sem lehet visszatartani.
-
Az oroszlán, a zsiráf, az erszényes medve és a többiek azt teszik, amit tesznek, azok, amik, elvannak valahogy ott a ketrecben, és élik öntudatlan életüket. De embernek lenni azt jelenti, hogy tudunk, érdeklődünk és kérdezünk. Rázzuk a lét ketrecének rácsait, és a csillagok, a kövek láttán azt üvöltjük: "Mire való?", és a visszhangzó válaszokból börtönöket és palotákat építünk.
Robert Fulghum
-
Gyûjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyûjtenek, gyûjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek.
Wass Albert