Ugrás a tartalomra
Az emberek tulajdonképpen nem tudják, hogy nap mint nap politizálnak. Ha szétválogatják a szemetet, azzal is. Ha bizonyos kulturális eseményekre elmennek, teszem azt, egy alternatív színházi előadásra, mert támogatni akarják az alternatívokat, szintén. Aki biciklire ül ebben a városban, az is valamiféle politikát képvisel, a városét és a mindennapi életünkét.
Kapcsolódó idézetek
-
Van valami haszna a szelektív hulladékgyûjtőbe vinnünk a szemetünket, ha mások meg egyszerûen eldobálják az utcán? Érdemes kimenni egy tüntetésre, ha épp semmi kedvünk nincs hozzá? Van értelme egyáltalán elmenni szavazni? Hiszen megteszik majd helyettünk elegen, nem igaz? Olykor könnyû azt képzelni, hogy a részvételünk végső soron semmilyen hatással nem bír az események menetére, csakhogy ez a hozzáállás könnyen ahhoz vezethet, hogy elveszettnek érezzük magunkat és céltalannak tekintsük az életünket. Ha nem hiszünk benne, hogy van értelme a tetteinknek, akkor nehéz lesz hinnünk bármiben is, ami rajtunk túlmutat.
Mungi Ngomane
-
Az egész társadalmi berendezkedésünk arra szocializál, hogy ne politizálj, hogy a politika piszkos, undorító, korrupt, tartsd tőle távol magad, a problémák átláthatatlanok, úgyis mindenki hazudik, te nem tudod eldönteni, hogy mi az igazság, hát nincs is rá időd, meg nincsenek információd sem, úgyhogy te ne politizálj, bízd az okosakra, majd csinálnak valamit, ha meg nem csinálnak, akkor sem történik semmi. Ezt kéne kinőni, ez még többet ér, mint hogyha szelektíven gyûjtjük a hulladékot.
-
Az egész élet politika. Nem mintha a világ foglalkozna azzal, mit érzel, hanem azért, mert a világ reagál arra, amit teszel. Kis döntéseink önmagukban is apró szavazatok, amelyek valószínûbbé vagy kevésbé valószínûvé teszik, lesznek-e a jövőben szabad és igazságos választások. A mindennapok politikájában szavaink, viselkedésünk, illetve azok hiánya nagyon sokat számít.
Timothy D. Snyder
-
A városi biciklizés a szabadságot jelenti. Olyan, mintha a tömeg felett lebegnél. Én a biciklin semmitől sem félek. Ugyanez nem mondható el az életem többi részéről. A biciklin ülve úgy érzem, én vagyok a legjobb, összhangban magammal és a várossal.
Candace Bushnell
-
Talán mi politikusok túl sokat ígértünk. Megígérjük minden probléma megoldását. Ha az egyik nem ígéri meg, akkor a másik párt ígéri meg. Ez nem mûködik, és csalódást okoz. Ma olyan sok jelenség van, amelyeket nem tudunk egyedül befolyásolni. (...) Egyszerûen azt kell mondanunk: emberek, mi a lehető legjobbat tesszük értetek, de nem élünk vákuumban. Olyan világban élünk, ahol sok probléma van, és szerintem a felelős politika az, ha tágabb perspektívából nézzük a dolgokat.
Angela Merkel
-
A média olyan kicsit, mint a politika, az embereket képzi le. Felméréseket nézegetnek, hogy mire kattintanak a legtöbben: akkor olyan címek lesznek, akkor olyan cikkek lesznek. A politika ugyanez, tulajdonképpen egy tükröt tart nekünk, amilyen vezetőink vannak, hogy ez az ország erre rezonál.
-
Tudjuk, hogy az emberek jólétre vágynak, arra, hogy a jelenben legyen meg mindenük. Nehezen fogadjuk el, hogy tartalékolnunk kell a jövőre, hogy nagy szükség van hosszú távú fejlesztésekre, a politika pedig ezt igyekszik kiszolgálni. Ma még nincs közös kényszerítőerő, de hiszem, hogy lesz, meg fogjuk érteni, hogy a jelenlegi viselkedésünk végzetes lehet.
Kemenesi Gábor
-
A színház mindig a társadalom tükre, fontos véleményt alkotnunk. Nem az a feladatunk, hogy nyíltan politizáljunk, hanem az, hogy a színház eszközeivel mutassuk meg, mit gondolunk a jelenről.
-
A politikát is emberek mûvelik, olyanok, mint mi, csak ügyesebben lopnak. Amit a tévében látunk tőlük, az pusztán a show része, amúgy vígan elbeszélgetnek egymással, talán még a másik vállát is meglapogatják időnként.
Kordos Szabolcs
-
Egy színész jellemzően azt gondolja, hogy mivel mindenféle szerepet játszik, mindenféle dologhoz hozzá tud szólni. Ez nem így van. Nincs szükség rá, hogy a mûvészek elkezdjenek politizálni. Azért nem álltam soha sem az egyik, sem a másik oldalra, mert egyszerûen nem látok bele annyira a háttérbe, hogy döntsek. Nincs értelme úgy beszélni valamiről, hogy annak csak kis szeleteit ismeri az ember.
Csányi Sándor