Ugrás a tartalomra
Az emberi genom nem fénymásolathoz hasonlít, hanem inkább egy zongorához, ahol a zongora billentyûi jelképezik a genomot. Mindannyiunkban más billentyûzet van, és ezek sorrendje nem változik egy életen át: azzal halunk meg, amivel születtünk. Csak a kotta változik: ez az epigenetika.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyûket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
-
Nem egyetlen pontosan meghatározható "biológiai ént" öröklünk a szüleinktől. A génjeink rendkívül sok potenciális ént kódolnak, és a szociális - valamint más - körülményeink, illetve azok percepciója közrejátszik abban, hogy végül melyik én lesz belőlünk.
-
A gének nem a szervezet főparancsnokai, hanem inkább olyanok, mint egy billentyûzet, amelyen a szervezet játszik.
Joachim Bauer
-
A zongora billentyûi feketék és fehérek, mégis milliónyi színt képesek megjeleníteni az elménkben.
-
Az egyedek nem stabilak, hamar elenyésznek. (...) Ám a gének földtörténeti időkben honolnak, a gének örökkévalók. A gének, mint a gyémántok, örökkévalók, de nem pontosan úgy, mint a gyémántok. Az egyedi gyémántkristály maga marad fenn, az atomok változatlan mintájaként. A DNS-molekulák nem ilyen értelemben tartósak. Bármely anyagi értelemben vett DNS-molekula élete meglehetősen rövid - talán néhány hónap, de semmi esetre sem több, mint egy emberöltő. A másolataiban viszont elméletileg évek százmillióin át élhet egy DNS-molekula.
Richard Dawkins
-
Az élet olyan, mint valami bonyolult kotta (...). Tele van tizenhatod hangokkal, harmincketted hangokkal, számtalan fura jellel, kibetûzhetetlen jegyzetekkel. Helyesen olvasni megoldhatatlanul nehéz feladat, és ha sikerül is kiolvasni, majd a megfelelő hangokra váltani, még mindig nem biztos, hogy az emberek helyesen értelmezik és elismerik a belé kódolt jelentést. És az sem biztos, hogy a jelentés boldoggá teszi az embert.
Murakami Haruki
-
Bármit is kódoltak a génjeinkbe, az önmagában még nem jelent semmit. Az emberi viselkedés sokkal összetettebb ennél. Ugyanaz a genetikai állomány egyéntől és környezettől függően teljesen más eredményekhez vezethet. (...) A hajlam nem egyenlő az eleve elrendeléssel. Mi, emberek sokkal-sokkal többek vagyunk a DNS-ünknél.
William Landay
-
Annak a hagyományos bölcsességnek voltam híve, hogy a krónikus betegségek kialakulása jórészt a szüleinktől örökölt génektől és az általunk választott életmódtól függ. Az egészség és a wellness kérdése azonban mára más megvilágításba került a szememben. Igen, ebben a génjeink is érintettek, de inkább olyan szinten, mint egy film főszereplői. A genom szempontjából az epigenomot tekinthetjük a filmrendezőnek, aki meghatározza, hogy az egyes gének mikor kerülnek felvételre.
-
A gének lehetőségek. Információk. Domináns módon ránk kényszeríthetnek dolgokat, vagy lehetőségeket kínálhatnak föl. Mindenekelőtt azonban: tervek. A gének semmire sem képesek, amíg el nem olvassák és fel nem használják őket. Néhány tervvel ezek közül nem tudunk mit kezdeni - ezek arról döntenek, hogy emberek legyünk-e vagy baktériumok. Mások hosszú ideig lappanghatnak (mint az öregségi foltok), megint másokkal rendelkezhetünk ugyan, például nagy mellel, mégsem válnak valósággá. Az egyik embernek szerencséje van, a másiknak nem.
-
Nincsenek egyedülálló gének; a gének sokasága létezik, és viselkedésük attól függ, hogy mi történik a testben. Másképp mûködnek az egyik emberben, mint a másikban. A gének a genetikai demokrácia tagjai.