Ugrás a tartalomra
Az emberi jogok háttérbe szorulnak az országok gazdasági és társadalmi fejlődésének javára.
Kapcsolódó idézetek
-
Napjainkban a tudomány olyan léptekkel halad előre, hogy sajnos az átlagpolgárt hátul hagyja.
Francois Mitterand
-
A nép sajátossága eltörpül a családi, a vallási nevelés mellett.
-
Az erőszaknak és a manipulációnak vajmi kevés köze van a valódi emberi haladáshoz és az emberi méltóság védelméhez.
II. János Pál
-
A világ társadalmában a gazdasági érdek a hajtóerő, ezért az egyszerû tények is hajuknál fogva előráncigáltnak, sőt gyerekesnek tûnnek. Tönkretesszük a földet az életmódunkkal, ezzel a ténnyel mindennap szembesülünk, mégis alig teszünk ellene, mintha semmibe vennénk azokat, akik utánunk jönnek. Alig teszünk ellene valamit, és ennek kétségtelenül az az oka, hogy túl jó dolgunk van, és akik jól elvannak, azok nem igazán hajlandók csatába indulni a világ megváltoztatásáért. Ezt nagyon jól tudják azok, akik a létünk irányítására törnek, a nagyvállalatok, meg a kereskedelmi láncok láthatatlan tulajdonosai, vagy akárkik legyenek is. Céljuk egész egyszerûen a jelenlegi helyzet - vagy ha úgy tetszik: az abszurditás törvényének - konzerválása.
Jón Kalman Stefánsson
-
A demokrácia a gazdag országok kiváltsága.
-
Még technikai fejlődés is csak akkor következik be, ha eredményeit valamiképpen fel lehet használni az emberi szabadság csökkentésére.
George Orwell
-
A nemzetek, az országok és a politikusok minden férfias erényüket elvesztették: nem maradt más, csak az agyafúrtság, ti. a hazugság mûvészete - s az is hanyatlóban van.
Ladislav Klíma
-
A kormányzatok jelentéktelennek tûnő okok miatt emelkednek és buknak.
Frank Herbert
-
Az emberek tudata gyakorta elmarad létük mögött.
-
Az emberek megerősödnek az elnyomás alatt.
Frank Herbert