Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az értelem körömszakadtáig védekezik. Az első döbbenet után a hír felhője eloszlik, és az embernek olyasmi kezd járni a fejében: hát igen, ez rossz hír, persze, de azért ez még nem az utolsó szó; talán van még esély.

Stephen King
🌷 Tavaszi ünnepek 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valamit egyszer elfogadott az emberi értelem - akár mert régtől fogva igaznak ismerte el, akár mert örömét lelte benne -, később mindent úgy rendez, hogy ezt alátámassza és összhangba hozza vele. És jóllehet seregestül jelentkeznek ellentétes értelmû tények, ezeket figyelmen kívül hagyja, semmibe veszi vagy kivételekké nyilvánítja, úgy állítja félre őket az útból, a legnagyobb károkkal és veszedelmekkel sem törődve, csak azért, hogy kezdetben felállított tételeinek tekintélyén csorba ne essék. Francis Bacon
  2. Az emberi értelem meglepő dolgokra képes - kicselezi, becsapja magát, és visszavonul, hogy ne mondjon csődöt egy olyan helyzetben, amely számára logikailag nem felfogható. Natascha Kampusch
  3. A közöny néha önvédelem, A lelket óvja az értelem. Depresszió
  4. A rossz hír csaknem mindig védekező reagálást vált ki. Megbénítja azt, aki kapja, először képtelen teljes súlyában felmérni. A felmérés egy kis időbe kerül. Agatha Christie
  5. Az ember (...) hajlamos azt hinni, már mindent hallott, nincs már, ami megdöbbentse. Önelégülten hiszi, hogy ismeri a világot, aztán időnként jön valami, ami kirántja a felsőbbrendû önelégültség gubójából. Paul Auster
  6. Ha az embert valami óriási sokk éri, igyekszik elfelejteni azt, és a kínzó eseményeket akár meg nem történtté is teszi a tudatában. Ilyenkor az agy nem válogat a kedves és a felkavaró emlékek között, bármennyire is szeretné ezt a szív, így a dolgok, a jók is és a rosszak is, szép lassan elsüllyednek az elmúló idők horizontján. De abból is tudhatjuk a megrázkódtatás mértékét, hogy az illető tud-e róla beszélni egyáltalán. Mert minél súlyosabb a történet, annál súlyosabbá válik a csend, míg végül a homályból nemhogy a részletek, de már a főbb vonalak sem látszanak ki. Ilyen a lélek. Védekezik. Így vagyunk megteremtve.
  7. A titkok tevékenységre késztetik az emberi értelmet. (...) Az értelem mégis olyan furcsán alakul, hogy gyakran kielégíti a kész gondolat, az igazság látszata, még ha az nem is szilárd, ha számtalan kétség és következetlenség szakadéka tátong is benne.
  8. Az ember nem csak azért töri a fejét, hogy helyes gondolatai legyenek, hanem azért is, sőt gyakran főleg azért, hogy akarva-akaratlanul rátörő, képtelen gondolatokat végiggondolja. Alberto Moravia
  9. Az ember először azt mondja, hát jó, messze nem tökéletes, de elmegy, aztán meg hozzászokik. És egy napon arra ébred, nem is érti, hogyan romlott így el minden. Patrick Ness
  10. Az igazság ki nem mondása az első lépés a hazugság ingoványa felé. Az első lépés után jönnek az újabb, egyre gyorsabb, egyre kuszább és tehetetlenebb lépések. Nehéz lesz megállni. Végül megbotlik, és elesik. Könyékig, nyakig süpped a mocsárba. Elmerül. Az orrluka is eltûnik. A látóhatár csipkéjével együtt.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat