Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az Igén kívül keresni a Szellem megnyilatkoztatásait mindig őrültséghez vezet. Az Ige tanítása a Szellem késztetése nélkül pedig csak halott, erőtlen vakhitet és vallásos formalizmust eredményez.

🤲 Elfogadás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberi tudomány olyan, mint létrehozója, az ember: mulandó. Ezért van az, hogy minden tudományszak örökös hullámzáson, változáson - korszerû kifejezéssel - "fejlődésen" megy keresztül; a Szent Szellem beszéde azonban nem változik, mert magától a változatlanság atyjától, Istentől származik (...). Az isteni tudományoknak egyetlen "tankönyve" van, a Szentírás, tanítója a Szent Szellem, a tanítás tárgya is mindig ugyanaz! Kiss Ferenc
  2. A költemény olyan, mint az ima, sajnálatos szenvedélyeket ébreszt. Istentől várod, hogy mentsen meg, pedig rajtad áll a dolog. A költészet és az imádság olyan gondolatokat ültet el benned, amelyek a halálodat okozhatják, mert közben nem figyelsz a világ könyörtelen mûködésére. Colson Whitehead
  3. Ha valóban szeretnéd megismerni a spiritualitást, ne keress semmit. Az emberek azt gondolják, hogy a spiritualitás lényege Isten, az igazság vagy a legfőbb dolgok keresése. Ezzel az a gond, hogy így már előre meghatározzák, hogy mit keresnek. Nem a keresés tárgya a lényeges, hanem a megfigyelés képessége. Sadhguru
  4. Akire kitartó intellektuális kíváncsiság jellemző, annak nem érdemes a vallásos magyarázatokat megismernie, minthogy azok csak hasonlóan érthetetlen rejtélyeket halmoznak az eredetiek tetejére. Mi adta Istennek az elmét, a szabad akaratot, a tudást, a jó és rossz megkülönböztetésének bizonyosságát? Hogyan tölti azokat bele a világegyetembe, amely, úgy tûnik, jól elvan a fizika törvényeivel? Hogyan veszi rá a kísérteties lelkeket, hogy kölcsönhatásba lépjenek a kemény anyagi világgal? És minden kérdés közül a legkellemetlenebb: ha a világ egy bölcs és kegyes tervnek megfelelően alakul, miért van annyi szenvedés? Steven Pinker
  5. A kereszténység mindent megtett a kör bezárása érdekében, és már a kételyt is bûnnek nyilvánította. Ész nélkül, mintegy a csoda erejével kell a hitbe vettetnünk és úgy úsznunk benne, mintha a legtisztább és legvilágosabb, legegyértelmûbb elemben lubickolnánk: ha a szárazföldet kutatnánk tekintetünkkel, már a gondolat is, hogy esetleg nem csak úsznunk kellene, kétéltû természetünk legfinomabb jelentkezése - már önmagában is bûnnek számítana! Jegyezzük meg, hogy ekképp ki van zárva a hit megindoklása és az eredetén való minden gondolkodás, mert ez bûnös dolog. Vakságot akarnak, mámort és örök énekszót ama habok fölött, amelyekben az ész megfulladt! Friedrich Nietzsche
  6. A szentség a tudomány ellentéte. A szentség ima, és ránk semmi szüksége. Hívők kellenek neki. Nem azért képeztem az elmém éveken át, hogy ne használjam!
  7. Csupán beteges mysticismusra hajlandó kedélyek láthatnak természetfölötti erőket lenyúlni az égből s a földi dolgok folyamába vegyülni; a természettudományi igazságokon erősödött értelem hasztalan keresi azokat, nem tudja föltalálni. Mentovich Ferenc
  8. A vallás kritikája kiábrándítja az embert, de azért, hogy mint kiábrándult, értelmére tért ember gondolkozzék, cselekedjék, alakítsa valóságát, hogy önmaga körül és így valódi napja körül keringjen. A vallás csak az illuzórikus nap, amely az ember körül kering, amíg ez nem önmaga körül kering. Karl Marx
  9. Egyedül a szellem ad létjogosultságot a valóságnak, nem pedig fordítva. (...) Minden cselekvés eleve elhibázott, a gondolkodás azonban örök. Franz Werfel
  10. A szellem nem tudás, nem intelligencia, nem mûveltség, nem okosság, a szellem a világelemek közül az egyetlen, amely számára nincs lehetetlen, amely bármit akar, meg tudja tenni. Szellem nélkül élni reménytelen lenne, mert a szellem a világelemek közül a teremtő. Hamvas Béla
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat