Ugrás a tartalomra
Az improvizáció jobban megtorpant, mint a legkimódoltabb rafinéros válasz. Mert a valódi emberi szeszély ennyi: a szörnyûségek közepette játszani. Ennyit szabad megtennünk, és mindig most és mindig nekünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember eleve mulatságos lény, mindenki a maga módján. Az ismétlődő gesztusaink, ahogy képtelenek vagyunk túllépni az unalmas önismétléseinken. Mindez mulatságos, ha éppen nem tragikus.
Nádas Péter
-
Az emberek agyafúrt aljassága, mérnökien kitervelt becstelensége idővel már nem dühít, inkább elszórakoztat, néha elkápráztat. Úgy látszik, ez az igazi emberi mûfaj, ebben igazán nagy, emberi az ember: az aljasságban és a becstelenségben.
Márai Sándor
-
Abban a szeszélyben, hogy önként lemondunk szabad akaratunkról, és alávetjük magunkat olyasvalaki szeszélyének, akinek erről sejtelme sincs: a játékosan csapongó függetlenség a vak engedelmességgel elegyedik. Valami átmenetféle ez a rabszolgaság és a szabadság között.
Victor Hugo
-
Vannak emberek, akik tönkretehetnék magukat anélkül, hogy bármit is kapnának tőlünk, s vannak mások, akik egy bokréta fejében megkapnak bennünket. Szívünknek szeszélyei vannak. Ez egyetlen szórakozásunk és egyetlen mentségünk.
Alexandre Dumas (ifj.)
-
Hisztériát előidézni - nem is oly nagy mûvészet. Jóval egyszerûbb, mint az emberben megőrizni az embert.
-
Ahelyett, hogy folyton-folyvást lázasan csinálunk valamit, hagyni kellene, hogy a dolgok történjenek a világgal és velünk. Be kellene engednünk az életünkbe a véletlent és a szabadságot, s hagyni a világot, hogy teremtse önmagát. Meg kellene tanulnunk újra egyszerûen csak lenni, létezni. Tanulnunk kellene a játszó gyerek mély áhítatából és békességéből.
Hankiss Elemér
-
Beletörődni, hogy ember nem tud segíteni. Nincs az a nő és nincs az a barát. Belenyugodni, hogy talán nem is kell segítség: ez a vergődés, ez a reménytelenség, ezek a pillanatnyi megoldások, ez az örök megoldatlansága mindennek, ami emberi, ez éppen a feltétele annak, hogy ember maradjál és emberi módon fejezd ki magad a világban.
Márai Sándor
-
A humor nem mindig feloldás, egyszerûen csak ott van néha a legbizarrabb, legborzasztóbb pillanatokban is. Nem azért, mert az emberi természet ilyen talányos, hanem mert így adódik.
-
A szerencse szeszélyes, a nyerési lehetőség bizonytalan, játszani mégis jobb, mint a játékról lemondva megelégedni az üres semmivel.
Mika Waltari
-
Az embernek magának kell próbák elé állítania magát, kiderítendő, függetlenségre és parancsra termett-e; méghozzá idejében. Nem kitérni saját próbatételeink elől, noha talán ez a legveszedelmesebb játék a játszhatók között, s végtére is csak próbák, melyeknek magunk vagyunk a tanúi, s kívülünk nincsen bírája.
Friedrich Nietzsche