Ugrás a tartalomra
Az interneten való cseteléskor tőlem óriási távolságokra lévő emberekkel olyan bizalmas viszonyba kerülök, amilyenbe egy piaci bevásárlás közben, a kapu előtt, vagy a törzskocsmámban nem kerülhetnék, mert a szégyen, a gátlások és a valós emberek közt meglévő természetes távolság ezt megakadályozza. Ez különös bizalmasság, paradox bizalmasság: mélység közelség nélkül és fordítva.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ túl nagy. Az internet pedig túlságosan is az. Nem arról van szó, hogy utálok mindenkit. (...) Csak éppen meg kell védenem magamat, és képtelen vagyok rá, hogy cseverésszek egy csomó idegennel, akikről azt sem tudom, kicsodák, és hol vannak. Mintha nem is lenne igaz az egész.
John Corey Whaley
-
Az őszinteség közel hozza az embereket, főleg, ha hajlandóak vagyunk feltárni a másik előtt a gyengeségeinket. Ez alapvetően ellentmond az intuíciónknak, hiszen alapból úgy hisszük, hogy ha levesszük az álarcot, és kendőzetlenül megmutatjuk a másiknak személyiségünk kevésbé vonzó jegyeit, azzal elriasztjuk magunktól. Valóban az tûnik logikusnak, hogy az emberek akkor tartanának távolságot, ha fény derül a jellemhibáinkra és vétkeinkre. De a valóságban ennek épp az ellenkezője történik. Az emberek közelebb kerülnek hozzánk. A mi tökéletlenségünkben saját esendőségüket és emberi mivoltukat látják. Inkább megnyugtatóan hat rájuk, hogy nincsenek egyedül a saját kételyeikkel, félelmeikkel és gyengeségükkel.
Anna Lembke
-
Ha negatív dolgot mesélünk valakinek, az olyan személyes interakció, amely tipikusan bizalommal teli intim helyzetben zajlik, például egy közeli baráttal, akiben megbízhatunk, és aki a beszélgetés során a kölcsönösség jegyében majd szintén megoszt magáról valamit. Eben a helyzetben kellemes érzelmeket élhetünk át: az empátia, a másik iránti tisztelet, a megértés, a közelség mind megjelenhet. Azonban ha mindez online felületen történik, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kölcsönös jóérzésekre lehet számítani.
Tari Annamária
-
Ez egy furcsa paradoxon. Kétségbeesetten szeretném, ha emberekkel lóghatnék, de a gondolattól, hogy idegenekkel beszélgessek, megfájdul a gyomrom.
-
Az ismeretlenbe vetett bizalom új lehetőségeket teremt, akadályokat dönt le és hozzásegít bennünket új kapcsolatok kialakításához. (...) Az ilyen fajta bizalom átsegít minket a félelem szakadékán, a közöttünk és az ismeretlen közötti távolságon.
Rachel Botsman
-
Azt gondolom, hogy fontos a hûség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos. (...) Hûtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik - nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni... De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.
Kaszás Attila
-
A bizalmatlan emberek attól félnek, hogy átlátnak rajtuk, és éppen ezért a bizalmatlanságukat humorral és zárkózottsággal leplezik.
-
A legtöbb ember és énközöttem az a különbség, hogy nálam átlátszóak a közfalak. Ez az én egyéni sajátosságom. Másoknál sokszor olyan áthatolhatatlanok, hogy semmit sem látnak abból, ami mögöttük van, és ezért azt hiszik, nincs is ott semmi. Én valamelyest érzékelem, mi történik a háttérben. Innen származik a belső biztonságom. Aki semmit sem lát, abból hiányzik a biztonság, és következtetéseket sem tud levonni, vagy nem bízik a tulajdon következtetéseiben.
Carl Gustav Jung
-
Ha kérdezik, ki kell mondani még a legmélyebben rejtező dolgokat is. Az mételyezi meg az emberek közti kapcsolatot, hogy mindenki visszatart magában valamit, valamit, ami épp csak annak fontos, akivel beszél. Holott az embernek mindig áttetszőnek kéne lennie.
Jean-Paul Sartre
-
Két ember csak akkor kerül közel egymáshoz, ha egymás magánszféráiba hozzávetőleg azonos mélységig hatoltak be. Ellenkező esetben a bensőséges kapcsolat a jövőben lóg.