Az irodalom továbbra is olyan sávokba merészkedik, ahová mások nem, ez elvileg (azaz, ha észreveszik) a létjogosultsága, a léttel szembeni bátorsága, őszintesége, kérlelhetetlensége, csak épp mostanság e sáv határait nem kultúrrendőrök védik, s a határok nem változnak attól függően, hogy ki van kormányon.

Kapcsolódó idézetek

1. Aki olvas, más életekbe, más közegekbe, más korokba nyer betekintést, ezáltal nem teljesen védtelen a számára adatott korszakkal szemben, és nem tekinti elrendelésnek, amiben él. Spiró György
2. A mostani irodalom olykor azért feszélyező, mert máshová, "beljebb" teszi önnön korlátozásának határait; nem mert bátrabb, emancipáltabb vagy függetlenebb volna, hanem mert gyanakvóbb, azt gyanítja, hogy ahová a Titok tábla tétetett, ott még nem titok van: hanem: hazugság. Esterházy Péter
3. Az irodalom sokszínû, de egyik legfontosabb vonása - ami miatt nemritkán tüske a mindenkori diktátorok szemében, és azokéban, akik nem tûrik mások véleményét és szemléletmódját -, hogy képes átlátni és olykor leleplezni jelenének nézeteit és uralkodó álláspontját. Vagy kétségbe vonni őket. Elültetni bennünk a kételkedés magvát. Az irodalom nem tisztel semmilyen szabályt, ő a megszelídíthetetlen macska. A jelen gyermeke, az mégsem köti gúzsba. Legjobb pillanataiban pedig feltárja előttünk a világ mögött rejtőző világot. Jón Kalman Stefánsson
4. Lehet, hogy van a regényeknek idejük, hogy eljő az ő idejük, akár többször is, jön-megy egy könyv ideje, s mikor ideje van, s az itt, akkor hangosabban szól, lehet, mindenesetre én azt is gondolom, hogy az irodalmi mûveknek, és nemcsak a remekmûveknek, mindig és akárhol van, lesz egy fölülete, szintje, dimenziója, egy oldala, ami mutatja magát, ami él, ami nézhető. Ami felénk fordul. Változik az idő, változunk benne mi, a mû pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen. Esterházy Péter
5. Nem számít, hol élünk, nem számít, kik vagyunk - korlátok vesznek körül. Némelyik valódi, némelyiket csak odaképzeljük. Sokan közülünk önként elfogadják ezeket a korlátokat. Mások egyenesen kénytelenek így tenni. De olyanok is akadnak, akik úgy érzik: muszáj kitörniük, még akkor is, ha az, ami a korlátok túloldalán várja őket, egyszerre ijesztő és ismeretlen.
6. A kultúra ott gyarapszik a legjobban, ahol a politikai hatalom befolyása a kreatív erőkre a minimumra csökken a társadalomban, mert a politikai uralom mindig egységesítésre tör, és a társadalmi élet minden területét gyámkodása alá akarja vonni. És ebben óhatatlanul ellentétes a kulturális fejlődés kreatív törekvéseivel, mert az mindig a társadalmi tevékenység új területeit és formáit kutatja, és e fejlődéshez a kifejezés szabadsága, a dolgok sokoldalúsága és folytonos változása épp olyan életbe vágóan fontos, mint a merev formák, a holt szabályok és az eszmék erőszakos elnyomása a politikai hatalom megőrzéséhez. Rudolf Rocker
7. Mi indokolja a kormányzat létezését? Miért mondanak le szabadságukról és alkotókészségükről az emberek, és ruházzák át néhány kiváltságosra? Miért teszik képessé őket arra, hogy kényükre-kedvükre használják a közösség erejét? Tán oly különleges tehetséggel vannak megáldva, hogy elég megcsillantani tudásukat, és máris mindenki elhiszi, hogy hivatva vannak emberek ezreinek nevében fellépni és képviselni érdekeiket, mindenkiét, az érintetteknél is hatékonyabban? Egy kis okoskodástól már oly tévedhetetlenek és feddhetetlenek, hogy a közösség tudásukra és jó szándékukra bízhatja sorsát? S még ha létezne is határtalan jóság és határtalan tudás, s feltételeznénk azt - amire még nem volt példa a történelemben - , hogy a kormányzati hatalmat mindannyiunk közül a legrátermettebbek és a legderekabbak birtokolják, vajon kormányzati hivataluk elősegítené-e magasztos képességeik kibontakoztatását? Errico Malatesta
8. Az irodalom végső soron nem más, mint egy lehetséges "közlekedési" (jel)rendszer, csak éppenséggel az emberek közötti közlekedésről, ha tetszik, a lelki, érzelmi, hangulati közlekedésről szól. A "tartalmak" azonban ugyanazok, mint a valóságos közlekedésben, csak itt a versekből, drámákból, novellákból tanuljuk meg, hogy hova, milyen érzelmi, értelmi, hangulati tartományokba "tilos behajtani", hol szabad megfordulni és hol nem, mikor kell várakozni, és mikor kerültünk zsákutcába...
9. A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet. Kodály Zoltán
10. A színház, a mûvészet, a kultúra nemigen szereti a korlátokat. Sokkal szabadabb. Ha korlátok közé szorítják, eldeformálódik, nem lesz az, ami. Oberfrank Pál