Az istenes vers főszereplője mindig a vers főszereplője, és még véletlenül sem az isten. Az istenes vers főszereplője szenved, gyötrődik, észreveszi reggel az erkölcsi törvényt magában, este meg a csillagos eget maga fölött. Az istenes vers mellékszereplője az isten, akinek kötelessége szolgálni a szenvedőt, hiszen ő csak legfeljebb azért szenved, mármint az isten, mert ez az ember éjjel bûnöket követett el, de most már megígéri, hogy ilyet a jövőben nem tesz, szóval innéttől az istennek minden oké.

Kapcsolódó idézetek

1. Az istenes vers legfőbb lényege, hogy az istent csalafinta módon vagy együttérzést keltve benne rávegyük valamire. Például hogy mentse meg a bûnös lelkünket, közben beígérjük, hogy soha többet ilyet nem teszünk, mert azt hisszük, az isten nem emlékszik arra, hogy pár napja ugyanezt ígértük neki. Aztán kicsit arrébb, ha már ez a megmentés kifullad, rátérünk arra, hogy ne csak mentsen meg, hanem segítsen is nekünk. Mondjuk, nem merjük elárulni, hogy miben, hogy legyen több pénzünk, jobb nőnk és autónk, hanem csak olyan általánosságokat mondunk, hogy béküljön meg a szívünk azzal, ami van, segíts, hogy ne kövessek el több bûnt, hogy legyek alázatos, tudom, milyen irgalmas vagy, és tudom, hogy csak szeretni tudsz. Ez utóbbit nem tudom, miből gondolta, biztos nem olvasta az Ószövetséget. Háy János
2. Az isten: merőleges zuhanás tulajdon rettegésünkre, a kereső, de a reménytől meg nem tévesztett ember világába villámként becsapódó üdvösség, vigasztalan és szándékosan vigasztalhatatlan büszkeségünk azonnali eltörlése, az egyén mellékvágányra terelése, nyugtalanság híján tétlenségre ítélt lélek. Emil M. Cioran
3. Isten NEM egy dühödten bosszúálló, ugyanakkor jóságos öregúr, akit félni kell, mert megbünteti a rosszat, és megjutalmazza a jót. Bennem lakik, én Õ vagyok, minden sejtemben, minden érzésemben Õ ölel engem. Ara Rauch
4. A keresztény teológia egyetlen és abszolút istene mindentudó, mindenható és mindenek iránt jóságos: mégis megengedi a szenvedést, hagyja, hogy életek menjenek veszendőbe, és eltûri a rosszat az emberek életében. (...) Egy ilyen isten csak teher az emberi szellem számára, ijesztő megfoghatatlansággal terhes felhő, amely sötét árnyékot vet az emberi sors tájképére. Számomra - és minden bizonnyal sokak számára is - mérhetetlen megkönnyebbülést jelent levetni ezt a terhet, kijutni a gondolkodásnak ebből a sötét zsákutcájából. Julian Sorell Huxley
5. Az (...) emberek gyakran a vallásosságban keresnek menedéket (...). A jóistent folyamatosan fájdalmaikkal zaklatják, és nem tudják mással foglalkoztatni, mint saját személyükkel. Emellett többnyire azt tartják, hogy ez a mindenekfölött imádott lény tulajdonképpen az ő szolgálatukban áll, teljes felelősséggel tartozik nekik, s ezenfelül mesterséges eszközökkel, mint például buzgó imával vagy másféle vallásos odaadással megnyerhető. Egyszóval az isten nélkülük "nem tudná, mit kell tennie", ezért előbb fel kell hívniuk a figyelmét. Alfred Adler
6. Az istenes versek rendkívül unalmasak, hiszen nem lehet bővíteni a tartalmat, melyben egy rettegő ember előnyökért kuncsorog valakinél. Szóval, mikor ez az isten kémiai okokból nem segít, na, akkor van a végén az ócsárlás, hogy nem is vagy és nem is leszel és soha nem is voltál. Háy János
7. Akár létezik isten, akár nem, akár beszélt hozzánk, akár nem, az emberek erkölcsi kötelességei mindaddig ugyanazok lesznek, amíg a rájuk jellemző természetük megmarad, vagyis amíg érző lények lesznek. Van-e szükségük az embereknek istenre, akit nem ismernek, van-e szükségük láthatatlan törvényhozóra, titokzatos vallásra, képzeletbeli félelmekre annak megértéséhez, hogy minden túlzás nyilvánvalóan a vesztüket okozza, hogy saját fennmaradásuk érdekében tartózkodniuk kell e túlzásoktól, hogy önmaguk megszerettetése végett jót kell tenniük másoknak, hiszen ha rosszat cselekednek velük, akkor szükségszerûen magukra vonják bosszúvágyukat és haragjukat? Jean Meslier
8. A szenvedés nem Isten szándéka. Neki ez fáj, és azon lesz, hogy segítsen. A gonosz célja épp az, hogy hátat fordítsunk Istennek, hogy megtagadjuk a nehézségek között. Fontos, hogy elkerüljük a csapdákat. Az önvád, a miértek, a helytelen istenkép csapdáját. Amit nem értek, azt engedjem el. Nekem semmit sem kell tennem egy ilyen katasztrófahelyzetben, csak maradjak Isten mellett, és engedjem, hogy szeressen és segítsen. Sterczer Hilda
9. Az isten nap, éj, tél, nyár, háború, béke, elteltség, éhség. És változik, miként a tûz, amikor elvegyül füstölőkkel, nevet kap aszerint, hogy melyik minek érzik. Hérakleitosz
10. Mindnyájan félig démonok, félig istenek vagyunk. (...) Démoni lényünk a halandó rész, folyamatosan tévelyeg, míg isteni lényünk folyamatosan küzd, hogy jobbá váljon. Mindegyik életünkben törekszünk rá, hogy előrébb lépjünk, és egyre közelebb kerüljünk az örökkévaló tökéletességhez.