Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ő halálát nem a teste szenvedte el, hanem a lelke. Látszólag viszonylag jó egészségi állapotban volt továbbra is, belül azonban meghalt.

J. R. Ward
☀️ Pozitivitás 💡 Tanács
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
  2. Reménykedett és imádkozott, hogy ne legyen halál utáni élet. Aztán rájött, hogy ez így ellentmondásos, és ezért csak reménykedett abban, hogy nincs halál utáni élet. Douglas Adams
  3. Mélyen legbelül tudta, hogy ez csak önámítás. Olyan volt, amilyen. Nem futhatott el a sorsa elől, hiába próbálta meg újra és újra. Számtalan csatát vívott már meg önmagával. És mindet elveszítette. Monika Feth
  4. Történtek vele a dolgok, például sírógörcsök, pánikrohamok, de úgy érezte, mintha ezek kívülről telepedtek volna rá, nem pedig a bensőjéből eredtek volna. Belül nem érzett semmit. Olyan volt, mint a túl gyorsan kiengedett mirelit, ami mindent összevizez, miközben belül kőkeményre fagyott marad. Sally Rooney
  5. A halál nem az, amikor a tested megszûnik funkcionálni. Hanem az, amikor a lelked nem él. Kubiszyn Viktor
  6. De a furcsa, megszállott vágyakozás már nem lángolt a lelkében: azt végleg kioltotta a félelem és veszteség fájdalma. Úgy érezte magát, mint akit pofonnal ébresztettek fel álmából. Joanne Kathleen Rowling
  7. Nem tudta se önmagát, se másokat szeretni. Szívét börtönként élte meg... ki akart törni belőle... szeretni akart... azt akarta, hogy szeressék... és ezért fölrobbantotta szívének falait... nem tudta, persze, hogy ebbe bele is halhat... az utolsó pillanatban döbbent rá, amikor már késő volt. Müller Péter
  8. - Szerinted létezik lélek, vagy nem? - Szerintem létezik. Szerintem ez lenne az a része az embernek, ami olyankor hiányzik belőle, amikor már meghalt. Erre leginkább nagypapám halálakor jöttem rá. Valahogy rettenetesen idegen volt őt halottként látni. Mintha a lényegét tekintve minden eltûnt volna belőle, amitől korábban ő volt a nagypapám. Ott már csak egy személytelen hulla volt ő is a ravatalon, akinek semmi köze nem volt a korábbi saját magához. Ami ottanra eltûnt belőle, az volt valahogyan a lelke, legalábbis én azt hiszem. Talán a nagypapám lényegének tudnám nevezni, de nincs erre igazán jó szó.
  9. Teljesen bezárkózott, befelé fordult, szinte fizikailag is észrevehető volt rajta a lelki összezsugorodás. Bár a világ számára még mindig egy kifogástalan megjelenésû, szerény nő volt, mindez üres héj volt csupán.
  10. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de szívünkben örökké velünk maradsz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat