Ugrás a tartalomra
Az orvosi hivatás szent, mint a papé, talán még ennél is szentebb. Ebből következik, hogy hivatásunk nem üzlet, hanem mûvészet.
Kapcsolódó idézetek
-
Ateista vagyok, de a mûvészet valami isteni fogalom. A mûvésznek megvan az a kiváltsága, hogy egy szent dolog papja lehet, de nem a pap a fontos, hanem Isten.
-
A pácienssel töltött idő is része a gyógyítás mûvészetének, hiszen valóságos embereket kezelünk, valódi gondokkal és félelmekkel. A páciens nem egy hibás alkatrész valami nagy gépezetben, a sebész pedig nem mûszerész.
-
Valahol az orvosi hivatás a varázslóéhoz hasonlatos, legalábbis a társadalom szemében. Nagyon fontos az, hogy az orvos kulturálisan nyitott és felkészült is legyen, hiszen nagyon nagy a felelőssége. Vezetni kell a beteget és hitet adni neki, ugyanakkor pedig nem félrevezetni.
Matolcsy András
-
Az orvostan tudomány és mûvészet egyaránt.
Balogh Kálmán
-
A pap közvetít az ember és az isten között, s örök életet ígér. Az orvos az ember és a halál között közvetít, reménytelen pört véd olyan fölperessel szemben, aki legföljebb haladékot ád, de az alperest sohasem engedi ki körmei közül, az orvos olyan ellenféllel tárgyal, aki az ördögnél is konokabb diplomata, az orvos a mi földi, mulandó életünket toldozgatja-foltozgatja. Ez a föladat, hölgyeim és uraim, talán szerényebb, mint a papé, de - úgy érzem - sokkal nehezebb.
Kosztolányi Dezső
-
Az orvos tevékenységében, a gyógyításban van olyan tényező, amit nem lehet tanulni, aminek nincs neve, csak hatása, s ezért a gyógyítás nem csupán tudomány, hanem mûvészet is.
-
A tudomány nem nélkülözheti a mûvészetet. A mûvészet az ember lelkéből fakad, akárcsak a tudomány. Az igazi tudós egyúttal mûvész is, mert a helyes mellett meglátja a szépet is. Az igazi mûvész és tudós a jó diadaláért küzd, ezért pap is.
G. Hajnóczy Rózsa
-
A világ legszebb hivatása az orvosoké. Azt gondolom, az igazi kihívás, amikor valaki odaáll, és jól megszervizel egy élő szervezetet. Gyógyítani, helyrehozni azt, ami elromlott, maga a csoda.
Somló Tamás
-
Végeredményben az orvoslás mesterség, következésképpen éppúgy apostoli küldetés, mint üzlet, és aki meg akar élni, annak lavíroznia kell a kettő között.
-
A mûvészet mesterség, de nem mesterkéltség.
George Calinescu