Ugrás a tartalomra
Az óvodában muszáj jónak lenni, otthon kevésbé, ezért otthon jobb, mert rossznak lenni jó.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenütt jó, csak otthon nem annyira.
-
Szerintem remek, ha a gyerek jobban viselkedik idegenek társaságában, mint otthon. Ez azt jelenti, hogy otthon önmaga lehet.
Feldmár András
-
Az ember jó, azzal a feltétellel, hogy tud gonosz lenni; az ember gonosz, mert egyébként nem értené, hogyan kell jónak lenni.
Friedrich Nietzsche
-
Az óvoda (...) épp olyan, mint az élet. Tele vadászokkal és ragadozókkal. Mimózákkal és agresszorokkal. Kihívásokkal és csalódásokkal. Ahol a figyelem minden percéért meg kell harcolni.
D. Tóth Kriszta
-
A jó azért jó, mert jobb a rossznál, de hogy miért jobb jónak lenni, mint rossznak, az attól függ, hogyan határozod meg a jót - és így tovább, és így tovább.
Orson Scott Card
-
A fegyelmezett otthonokban a gyerekeknek nincsenek jogaik. Az elkényeztetett otthonokban mindenhez van joguk. Márpedig a jó otthon az, ahol szülőknek és gyerekeknek egyenlő jogaik vannak. És ugyanez vonatkozik az iskolára is.
Alexander Sutherland Neill
-
Mindenütt jó, de legjobb otthon.
-
Az óvoda és az iskola olyan, mint egy templom. Az ilyen intézmények azt csinálnak, amit csak akarnak! A legjobb, amit tehetsz, hogy összeszorított állkapoccsal tûröd, és várod, hogy vége legyen.
Michel Bussi
-
A tanár hatása lényegesen nagyobb, mint az iskoláé: gyermekünk végső soron jobb helyen van egy rossz iskolában tanító kiváló tanár keze alatt, mint egy kiváló iskolában a rossz tanár keze alatt.
Malcolm Gladwell
-
Ha jó vagyok, nagyon jó vagyok, de akkor vagyok a legjobb, ha rossz vagyok.