Ugrás a tartalomra
Az út a természet törvényeitől a természet viselkedéséig nem okvetlenül közvetlen és nyilvánvaló. A megfigyelt viselkedés és a belőle következő törvény között szakadék tátong, amit az emberi elme csak matematikai számításokkal tud áthidalni. Ezzel nem azt sugalljuk, hogy a természet nem más, mint matematika (...). Lehet, hogy a természet mintáinak és szabályosságainak más az eredete; de, végtére is, a matematika nagyon hatékony módszer az ember számára, hogy megértse ezeket a mintákat.
Kapcsolódó idézetek
-
A természet látszólag kimeríthetetlen bonyolultsága nagyon is szoros összefüggéseket takar. Ám ha nem méltányoljuk azt a segítséget, amit a matematika nyújthat, elveszünk a tények sokaságának erdejében, ahol csakis a logika mutathatja meg az utat.
Richard Feynman
-
Az emberi értelem és kultúra egy formális gondolati rendszert dolgozott ki a minták felismerésére, osztályozására és hasznosítására. Ez a matematika. Segítségével szervezve és rendszerezve gondolatainkat, rájöttünk egy nagy titokra: a természet mintái nemcsak arra valók, hogy csodáljuk őket, hanem egyben kulcsot is adnak a természeti folyamatokat megszabó törvények megfejtéséhez.
Ian Nicholas Stewart
-
A matematikának a természettudományok terén való hasznossága a csodával határos. Nincs is rá racionális magyarázat. (...) Mert semmiképpen sem természetes, hogy legyenek "természeti törvények", és még kevésbé kézenfekvő, hogy az ember felfedezhesse őket. (...) Az a tény, hogy a matematika nyelve alkalmas a fizikai törvények megfogalmazására, csodálatos ajándék, amelyet soha nem leszünk képesek igazán megérteni vagy kiérdemelni.
Wigner Jenő
-
Mint a gondolkodás, a matematika is az anyagi világból és az emberi tevékenységből származik. De ahogyan az anyagi dolgokra vonatkozó gondolatainkat nem tévesztjük össze a dolgokkal, a matematikát sem téveszthetjük össze a természettudományokkal.
-
A matematika nem csupán egy játék vagy egy költemény a hozzájuk tartozó belső szabályok egy rendszerével, hanem feltûnően illeszkedik a valóságos világhoz. Ha követem ezeket a szabályokat, a valóságról tudhatok meg dolgokat.
Danny Hillis
-
Ha ismernők a Természet minden törvényét, csak egyetlen tényre, egy aktuális jelenség leírására volna szükségünk, hogy az abból eredő következményeket levonhassuk. Egyelőre azonban még csak néhány törvényt ismerünk, s következtetéseink ezért többnyire hibásak, persze nem azért, mintha a Természet volna zavaros vagy következetlen, hanem azért, mert számításainkból lényeges elemek hiányoznak. Törvényszerûségről, harmóniáról alkotott fogalmaink arra a néhány esetre szorítkoznak, amelyet ismerünk; de még ennél is csodálatraméltóbb az a harmónia, amely eddigelé még ismeretlen, látszólag ellentmondó, ám valójában egymást támogató törvényszerûségek összjátékából jön létre. Mert a Természet törvényei a mi szemszögünkből tekintve olyanok, mint vándor számára a hegyek körvonala: lépésről lépésre változik, végtelen számú profilja van, noha a valóságban formája csak egy. Még ha felhasítjuk, átfúrjuk, akkor sem érthetjük meg a maga egészében.
Henry David Thoreau
-
A matematika (...) egyáltalán nem lezárt tudomány. Még olyan alapvető dolgok területén is, mint a számok és mértani alakzatok, a tudatlanságunk sokkal nagyobb a tudásunknál. És amit tudunk, azt komoly erőfeszítéseket, küzdelmet és a kezdeti zûrzavart követően tudjuk. A tankönyvek gondosan titkolják előlünk a sok verítéket és izgalmat.
Jordan Ellenberg
-
Egy matematikai probléma megoldásában van valami élvezetes. Az ember szembetalálja magát egy problémával, aminek még nem ismeri a nyitját, de tisztában van vele, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket követhet, és bizonyos megközelítésmódok, amelyeket alkalmazhat, és bár az eljárás során a közbenső lépcsőfokok gyakran még bonyolultabbak a kiindulási helyzetnél, a végeredmény már annál egyszerûbb. Az ember bizony örömét leli abban, ahogyan végighalad ezen az úton.
Malcolm Gladwell
-
A matematika a mintázatok tudománya, s e mintázatokra mindenütt rábukkanunk, bármerre tekintünk is: a fizikai Univerzumban, az élővilágban vagy akár tulajdon elménkben. S a láthatatlant a matematika jeleníti meg.
Keith Devlin
-
Hajlamosak vagyunk a matematikát hosszú szabálygyûjteményként tanítani. Rendesen meg kell tanulnod és be kell tartanod ezeket a szabályokat, mert különben megbuksz. Ez nem matematika. A matematika azoknak a dolgoknak a tanulmányozása, amelyek egy bizonyos módon adódnak, mert egyszerûen nem lehet másként.
Jordan Ellenberg