Azok a dolgok, amelyek gyermekkorunkban körülvesznek bennünket, maguktól értetődőek, de ha úgy örvénylenek, mint a kaleidoszkóp üvegcserepei, szüntelenül más és más alakzatba rendeződve, akkor valószínûleg ahhoz is sok energiára van szükség, hogy az ember megállhasson a talpán és orra ne bukjon.

Kapcsolódó idézetek

1. A kaleidoszkóp egyszerû és bámulatos. Elég, ha tíz különböző alakú, más-más szí­nûre festett üvegdarabkát helyezünk el benne, mielőtt lezárnánk. A tükörrendszer elvégzi a dolgát. Aztán megrázhatjuk tíz­szer, tízezerszer, és soha többé nem fogjuk látni ugyanazt a mintázatot. Az ember nem egyszerû, de bámulatos. Õbenne nem tíz, nem is tízezer, és nemcsak más-más alakú és színû üvegdarabka van elhelyezve. Különben is, az ember nem lezárható, mint egy kaleidoszkóp, ezért foly­ton-folyvást belékerül valami új, és mégis van egy ismeretlen pillanat, amikor végérvényesen rögzülnek benne a tükrök. (...) Minden embernek megvan a maga tükörrendszere, ami csak a sajátja. Ancsel Éva
2. A fájdalmas események a legapróbb sértéstől a legszörnyûbb traumáig mind-mind formálnak bennünket, és óhatatlanul is a részünkké válnak. Fontos, hogy ne akarjunk mindenáron felejteni, ne akarjuk eltörölni az emlékeket. Épp ellenkezőleg: fogadjuk el a fájdalmat, tegyük a részünkké, és merítsünk erőt belőle! Az embert a megélt élmények teszik egyedivé, és senkit nem a traumái határoznak meg, hanem mindaz, amin keresztülment. A kaleidoszkópnál is előfordul, hogy egy-egy szín sötétebb, vagy egy-egy elem törött, az összkép mégis kellemes látványt nyújt.
3. Gyerekként gyakran történik ilyen az emberrel. Felébred reggel, és a szoba falai összevissza állnak. Gondolatban előbb el kell forgatnia a szobát, hogy minden úgy álljon, ahogy kell, csak azután kelhet fel, léphet ki az ajtón, vághat neki az újabb napnak. Bernlef
4. Örökösen mozgásban vagyunk, időben és térben, kamaszokból felnőttek leszünk, fiatalokból középkorúak és így tovább, s ha nem akarjuk, hogy atomjaira essen a személyiségünk, valamiképpen a múltunkat integrálni kell a változásba, mondjuk, nem köphetünk rá úgy, mintha nem lett volna. Háy János
5. Ha szeretünk valakit, mindenre föl kell készülnünk. Mert a szeretet olyan, mint a kaleidoszkóp, amivel gyerekkorunkban játszottunk. Állandó mozgásban van, és soha nem ismétli önmagát. Aki ezt nem érti meg, az arra van kárhoztatva, hogy olyasmiért szenvedjen, aminek éppen hogy boldoggá kellene tenni minket. Paulo Coelho
6. A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet. J. D. Barker
7. A gyerekeknek kell egy szemernyi mellőzés, ahogy egy csipetnyi unalom is. A mellőzéstől jön rá az ember a saját jelentéktelenségére, az unalom pedig sokszor elgondolkodásra, fürkészésre, felfedezésre késztet.
8. Pszichénk olyan, mint a kaleidoszkóp, amelyben egy apró mozdulat hatására minden megváltozik. Éppen ezért nincs reménytelen helyzet, mert egy kis lépés is hatalmas változást eredményezhet. Bagdy Emőke
9. Ha állandóan csak arra szorítkoznánk, ami korábban természetes volt számunkra, akkor parányi törpéket játszhatnánk valódi képességeink árnyékában. Időről időre új területeit kell feltérképeznünk az emberi cselekvésnek. Amely cselekvést aztán szép lassan természetessé formálunk. Luke Rhinehart
10. A gyerek- és az öregkor hasonlítanak egymásra. Mindkét esetben - ha különböző okokból is, de - védtelen vagy. Még, vagy már nem tudsz úgy részt venni az aktív életben, s ezáltal az életed érzékennyé, nyitottá és terv nélkülivé válik. A serdülőkorban kezd kialakulni magunk körül az a láthatatlan páncélzat, mely felnőtt korunkra egyre csak vastagszik. Növekedése a gyöngyökéhez hasonlít. Minél mélyebb a seb, mely őt éri, annál erősebb lesz fejlődő páncélzata. Idővel azonban - mint egy ruhanemû, melyet sokáig használtunk - lassan-lassan elkopik, majd hirtelen elszakad. Susanna Tamaro