Ugrás a tartalomra
Azok az előadók tudnak hosszú távon fennmaradni, akik nem csak anyagilag, de agyilag is rendben tudják magukat tartani. Vagyis a sikert úgy kezelik, hogy a szakadékokat tudatosan átvészelik. Ez persze nehéz, mert egy mûvész általában nem racionális. Õ "mûvész".
Kapcsolódó idézetek
-
Mûvész pedig elsősorban az, aki hisz önmagában. Nem hatnak rá a közönséges ember ingerei: nem hajszolja magát halálra, de nem is élősdi. Azért él, hogy kifejezze önmagát, és eközben a világot gazdagítja.
Henry Miller
-
A mûvészvilág kegyetlen, merev tud lenni, hajlamosak kirekeszteni a feltörekvő tehetségeket, hogy a papírral rendelkezőknek adjanak teret. Én szeretnék lenni az egyik példa arra, hogy ha az ember kitartó, elég akaratereje van, szívből csinálja, amit csinál, és a szakmai zsûri helyett az emberek szeretetére és támogatására hagyatkozik, akkor igenis képes sikereket elérni anélkül is, hogy mûvészeti végzettsége lenne.
-
Egy igaz Mûvész új utakat keres, önmegvalósításra törekszik, és nem törődik azzal, hogy mûvészetét vajon más is követni tudja, más is megérti. Az ilyen mûvész elsőrendû minősége az eredetiség.
Jirí Menzel
-
A mûvész sok formában tudja gondolatait, érzéseit kifejezni. Az igazi mûvész nem formát alkot, hanem belső énjéből fakasztja mûvészetét.
G. Hajnóczy Rózsa
-
Hasonló a rossz mûvész (bármekkora tehetség is) a gyerekhez, aki komolyan veszi magát, mert elhiszi, hogy a türelmes és elnéző felnőttek is komolyan veszik, amit csinál. A jó mûvész viszont tudja, hogy amit csinál, legfeljebb is pótcselekvés a munka vagy a harc helyett, nem más és nem több. Csakis ennek felismerésétől, illetve ennek a felismerésnek a hiányától függ, jó avagy rossz mûvész-e valaki. A jó mûvész ezért alázatos és ezért helyezi a mesterségbeli tudást az eredetiség fölé.
-
A mûvészek képesek átadni az érzelmeiket, elérik, hogy a közönség ugyanazt érezze, amit ők. Mindennek ez az alapja, nem? Csak át kell ültetni a tanult dolgokat a szív nyelvére.
-
Egy mûvész alkotó géniusza, ha nem is szükségszerû, hogy ennek tökéletesen tudatában legyen, mindig arra törekszik, hogy formába öltöztesse valamely álmát. Ez az álom irányítja minden erőfeszítését, s a mûvész a kudarcok, félsikerek, sutaságok vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatódzva igyekszik megragadni, foglyul ejteni - míg csak egy szép napon végre valóságra tudja váltani. A mesteri tudás, mindent összevetve, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a mûvész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre is kényszeríti. Az alkotó szellem mindenekelőtt ennek az álomnak az eredménye.
-
Aki mûvész, az maradjon meg mûvésznek. Lehet persze véleménye, de ne kiabáljon, ne köpködjön, próbáljon meg normálisan élni, és tegye a dolgát tisztességesen.
Agárdy Gábor
-
A legjobb mûvészek azok, akik a legkeményebben dolgoznak; ha elég keményen dolgozol, végül megtapasztalod azt a boldog véletlent, ami a mûvészet.
Julian Fernando Casablancas
-
Ha egy zenész tartalommal tölti meg a számait, esetleg kinyithat gondolatokat, és azok beépülhetnek az emberek idegrendszerébe és érzelmi világába. Van egyfajta tanító jellege annak, amit egy mûvész csinál. Az emberek valamilyen szinten azonosulnak azzal, amit hallanak.