Azon az éjszakán nem aludtunk. Csak feküdtünk nyitott szemmel a sötétben, s a gondolataink - fekete szárnyú baglyok - végiglátogattak barátot, rokont, ismerőst.

Kapcsolódó idézetek

1. Kissé fáztam, és úgy feküdtünk, a semmit nézve, szótlan, ébren, mint két fogoly az éjszaka fekete bársonybörtönében. Kálnoky László
2. Az éjszaka sötét és hosszú, megfoszt bennünket az értelmünktől. Jón Kalman Stefánsson
3. Vannak közöttünk olyan emberek, akiknek inkább csak teher az élet. Egy fekete fátyol választja el őket a világtól. Határtalanul magányosak. Olyanok, mint az éjszaka kísértetei, akiknek nem jut az örömből, a szerelemből és semmiféle kellemes emberi érzésből, és még egymást sem tudják vigasztalni. Sötét napjaik üresen, szánalmasan, egyedüllétben telnek. Susanna Clarke
4. Egész éjjel egymást bámultuk, arra szegezve a szemünket, amit egyikünk sem lett volna képes elveszíteni: a másikra. Stephenie Meyer
5. Én ugyanazt a fájdalmat éreztem, csak nem tudtam kimondani, a szavak bezárt ajkaimnak ütköztek, és ott maradtak foglyul esve összeszorult torkomban. Csak néhány emlékfoszlány taszigálta egymást a fejemben, soha nem teljes emlékek, és rögtön mások ugrottak a helyükbe, mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt.
6. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
7. Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fû, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain. Vavyan Fable
8. Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyûgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak. Alexandre Dumas
9. Emlékek, félelmek, remények meglepnek, mint a fuvalom; ábrándjain hogy száll a lélek, szavakban el sem mondhatom. Ivan Kozlov
10. Az éj átfest sok gondolatot.