Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fû, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain.

Kapcsolódó idézetek

1. Bújtunk a lomb közé, nem volt máshova bújnunk. Félrehajtott bokor meg ág sebezte ujjunk, keresve a helyet, hol minket senki se, s mi láthatunk egy rést, mely kék éggel tele; ahol magunk vagyunk, elzárva a világtól, s mégis egész világ velünk, ha a madár szól; hol lágy fekvőhelyet igér tömött avar, s az alkony betakar bársony árnyaival. Somlyó György
2. Az eső csillogó, óezüst függönnyé sûrûsödött. A bokrok illatoztak. Erősen és hálásan párállott a föld. (...) Az éjszaka létezett csupán, az hullatta esőjét a csillagokból, titokzatosan és termékenyítően ostromolta a kőváros fasorait és ligeteit, virágok milliói tárták felé színpompás szemérmüket, hogy magukba fogadják, ágak várták kitárt karokkal, a víz pedig benyomult a földbe, hogy ott majd fekete péppé keveredve egyesüljön a rá váró gyökerek millióival; az eső, az éjszaka, a természet, a növekedés, minden-minden létezett, és fittyet hányt pusztulásnak, halálnak, gonosztevőknek, hamis szenteknek, győzelemnek vagy vereségnek, ők voltak csak; mint évről évre, mindöröktől fogva, és ezen az éjszakán végre részévé lehetett mindennek ő is, felpattant a burok, tagjait nyújtóztatta az élet, az áhított és áldott élet! Erich Maria Remarque
3. Nincs közöttünk levegő, szikráznak a villámok, Te és én az éjszakában megfejtjük a világot. S ha majd hajnalodik, mindig visszapörgetem a szépeket, Mert úgy felébredni, hogy vége, halála az életnek. Children of Distance
4. Felhőn alszunk minden éjjel, suhanunk az álom-széllel, nap, hold, minden csillag tudja: eggyé vált a kettőnk útja. Véghelyi Balázs
5. Homok, szikla, víz és ég vagyunk, hajók horgonyai és vitorlák a szélben. Mi vagyunk az utazás egy helyre, ami más lesz, ahányszor csak álmodunk, elbukunk, mosolygunk vagy sírunk. Ragyogó, szikrázó, tökéletlen csillagok vagyunk. Mindig is vágyni fogunk erre vagy arra, mindig lesz, amiben hiányt szenvedünk, mindig több lesz a kérdésünk, mint a válaszunk, de mindig lesznek ilyen varázslattal, boldogsággal teli pillanatok is, amikor az ember megpillantja Istent, és egyszerûen eláll a lélegzete.
6. Minden, ami körülöttünk van, Isten. A fák, a virágok, a madarak, az emberek... minden. Még a juhok is. A szél, a víz, a tûz... a fák illata éjjel... minden Isten. Ha a lelkünkön keresztül nézzük. Wass Albert
7. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
8. Este volt s a nyári égről Rohanó, tüzes vágyak estek belém, Mikor a bőrünk össze-összeért, Egész életemmel ott éltem én, Azon a kicsi darabka helyen, Ahol a bőrünk, A bőrünk összeért. József Attila
9. Akármilyen komor, örvénylő viharba kerülünk, ahol már nem látni senkit, egymást sem; akármilyen földrengésen, tornádón, cunamin, hurrikánon repülünk át - tudjunk egymásról! Hogy jövünk s hogy együtt vagyunk. Müller Péter
10. És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen. Carl Gustav Jung