Sok okból sírhatunk. Lelki fájdalomtól, hirtelen örömtől, a kéjérzettől, de néha még az intenzív szerelemtől is elolvadunk. Elkezdünk csurogni. Folyik belőlünk az, ami bennünk a legtengerszerûbb, a sós könnyünk - elbőgjük magunkat. Amikor a tengerben fürdök, eszembe jut, hogy én most Isten "öröm-könnyében" úszok; akkor sírta ki magából ezt a sós-keserû óceánt, amikor rádöbbent, hogy teremtése milyen gyönyörû.

Kapcsolódó idézetek

1. A fájdalomból születhet a legnagyobb, a legkülönösebb öröm, amitől az ember kiáltani szeretne, és forró, boldog könnyeket sírni.
2. Azt hiszem, (...) ezek amolyan női dolgok. Néha ok nélkül sírunk. Úgy érezzük, hogy bőgnünk kell, és akkor bőgünk. Miért? Azt csak a jó ég tudja. Berkesi András
3. Miért választják az emberek a szenvedést a boldogság helyett? Miért sírnak inkább, mint örülnek és mosolyognak? A válasz egyszerû: mert nem tudnak róla, hogy boldogok, amikor boldogok, csupán utóbb sóvárognak a letûnt szép idők után. Sokan pedig a boldog élet poharának alján, miután az édes nektárt magukba szívták, annak múlásával a szomorúságot ízlelgetik, majd visszatekintve keserûnek érzik az édeset is. Lucius Annaeus Seneca
4. Lehet, hogy az érzelem annyira erős, hogy a test nem bírja féken tartani. A lélek és az érzések átveszik az irányítást, és a test sírni kezd.
5. Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat. Buda László
6. Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem. Sírok, mert velem megtörtént a csoda, amire gyerekkorom óta vágytam, amitől gyerekkorom óta rettegtem, itt a mitológiai szerelem, és mi lesz velem, vagy mi lesz veled, ha elveszítjük, ha kettőnk közül egyszer meghal valaki. Szabó Magda
7. Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye." Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából. Müller Péter
8. Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk. Janne Teller
9. Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
10. A könnyek sokfélék. (...) A testi fájdalom könnye bőséges, de nem elég meleg, a bánat könnye forró, és szinte nem cseppekben jön, hanem ömlik és zuhogva hömpölyög alá az ujjak között, melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik. Hasonlít ehhez a boldogság könnye, de ez nem rejtőzik el és hamarább elapad. Ezek rokonok, aminthogy rokonok a sírás és a nevetés általában, s rokon az öröm és a bánat, rokon a szeretet és a gyûlölet. A düh könnye egészen picike, és gonoszul megül a szem sarkában. Néha csak egy van belőle. A meghatottság könnye diszkréten, finoman alácseppen. Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása, és az anyáké. Ezt a kettőt Isten egyenrangúnak veszi az imádsággal. Ezek olyan őszinték és fájdalmasak, mint a gyermekbőgés. Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyeket, az álszenteskedés könnyeit - hogy nyögni kell, míg végre kijön - káromkodásnak számítja. Annál szebbek a befelé hullók, amelyektől ég a szem és elnehezedik a mell; vigasztalan az öregemberség szüntelenül folydogáló könnye, amely a nyomorúság híg vizéhez hasonlít. Ó, a könnyek sokfélék. Török Sándor