Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azzal hitegetjük magunkat, hogy képesek vagyunk együtt élni a bûneinkkel, vagy hogy képesek vagyunk őnélküle élni. Igen, minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak, kétségbeesetten és elszántan reménykedve, hogy mire jő a reggel, minden valóra válik.

🎖️ Katonatiszt 🎭 Opera
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha megváltoznak az emlékeink, mi is velük változunk. Tulajdonképpen ezért a reményért érdemes hazudni magunknak. (...) S mikor már azt hisszük, megmenekültünk, még mindig velünk fut a tudattalanunk, az a lelki részünk, ami mindent megőriz, amitől szabadulni szeretnénk. Popper Péter
  2. Hogy hazudik-e a regényíró? Azt hiszem, feltétlenül. De úgy, ahogy minden este, mikor aluszunk és álmodunk. Egy magasabb igazságot hazudunk. Kosztolányi Dezső
  3. Ahhoz, hogy a lélek sötét éjszakáján biztonsággal átjussunk, hinnünk kell magunkban és abban, hogy az élet jó. Még akkor is, ha nem érezzük, és főleg akkor, ha nincs rá bizonyítékunk, döntsünk és cselekedjünk úgy, mintha elhinnénk azt, hogy az élet támogatja gyógyulásunkat, fejlődésünket és a végső sikerünket.
  4. Mindenki bûnös az életben. Bûnösök vagyunk és nincs idő, hogy még e világon megfizessünk bûneinkért. Próbálunk elvegyülni a tömegben, próbálunk ismeretlen arcok, ruhák közt elbújni, mintha mi is csak apró, tehetetlen mellékszereplői lennénk az élet gyötrelmeinek. És abban a pillanatban, hogy meglátunk egy aprócska reménysugarat, mindenkiről megfeledkezve, saját feloldozásunkért kiáltunk. De önző kiáltásaink biztosan süket fülekre találnak, megtépázva bennünk a hitet, hogy nem vagyunk egyedül.
  5. Ébren fekszem, és félek, hogy eltûnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk. Audrey Niffenegger
  6. Hazudni nem csupán azt jelenti, hogy kitalálunk valamit. Azt is jelenti, sőt főképpen azt, hogy mást mondunk, mint ami van, érzelmi vonatkozásban pedig azt is, hogy valaki mást mond, mint amit érez. Pedig ezt tesszük mindnyájan minden áldott nap, és csak azért, hogy leegyszerûsítsük az életet. Albert Camus
  7. Azt hisszük el, amit el akarunk hinni. Ezt jó sokáig mondogatjuk magunknak, szép lassan egybeforr velünk, és elhisszük, hogy ez a valóság. J. J. Stalter
  8. Behálóznak minket a hazugságok. Van, hogy segíteni akarunk velük a szeretteinken. Van, hogy magunkat akarjuk becsapni.
  9. Vétkezünk mindennap - az igaz, - de csak tőlünk függ, hogy gyöngeségünk ne rontsa meg erkölcsi érzületünket. Mindjárt, mihelyt észrevesszük magunkban a hibát, keljünk föl, mondjunk tiszta szívből egy "mea culpa"-t és akaratunk továbbra is hû fog maradni az Istenhez. Désiré-Joseph Mercier
  10. Mindenki szeret valakit, és mindenki, aki szeret valakit, szokott kétségbeesve, éberen feküdni egész éjszaka, és azt számolgatni, hogyan engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is emberek legyünk. Ilyenkor vetemedünk olyasmire, ami utólag érthetetlennek tûnik, holott akkor az látszott az egyetlen kiútnak. Fredrik Backman
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat