Bámulatos, hogy milyen felszabadító érzés, amikor az ember ráeszmél, hogy a gondolatai nem többek gondolatoknál, azok nem határozzák meg "őt magát", nem jelentik az "ő valóságát"... az egyszerû felismerés, hogy a gondolataink csak gondolatok, megszabadíthat minket attól a torz énképtől, hamis valóság-érzéstől, amelyet az elménk gyakran előidéz. Élesebben látjuk a dolgokat, és úgy érezzük, hogy jobban kézben tartjuk, irányítjuk a saját sorsunk alakulását.

Kapcsolódó idézetek

1. Lehetőségünk van függetleníteni magunkat a gondolatainktól, hiszen a gondolatok jönnek és mennek. Így megszabadulhatunk attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk a gondolatainknak.
2. Szelíden, halkan, de sûrûn emlékeztessük önmagunkat arra, hogy igazi tudatunkban csak Isten gondolatai vannak: a szeretet és a béke gondolatai. Ha más gondolatok is megjelennek, azokat magunk fabrikáltuk önmagunknak, tehát el is engedhetjük őket magunktól. Ez nem jár küzdelemmel: csupán azt kell felismernünk, hogy jobb, ha boldogságunk van, mint ha igazunk. Ezek a másféle gondolatok, az ítéletek és igazolások okozzák a tévhitet, hogy jelentősége van annak, amit a fizikai érzékszerveink közvetítenek nekünk. Ezek a gondolatok teremtenek körénk olyan világot, amelyben halálraítéltként élünk; olyan világot, amely tele van kétségbeeséssel és tragédiával; olyan világot, amelyben állandóan fenyeget a veszély, hogy megtámadnak vagy elhagynak bennünket; olyan világot, amelyben különbözünk egymástól és Istentől. Csakhogy az ilyen világ nem valóságos.
3. Az a benső érzés, amely elhiteti velünk, hogy szabadon teszünk meg vagy nem teszünk meg valamely dolgot, puszta illúzió. Ha cselekedeteink valóságos indítékaiig hatolunk, azt találjuk, hogy azok nem mások, mint a hatalmunktól mindig független akaratunk és vágyaink szükségszerû következményei. Jean Meslier
4. Talán nem tetszik, de néha fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, elvonatkoztassunk a dolgoktól, és lássuk a teljes képet. Valójában rájönni arra, hogy eddig mindent rosszul láttál, felszabadító érzés lehet, és hirtelen észreveszel új perspektívákat, új lehetőségeket, amiket eddig észre sem vettél.
5. Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat. Buda László
6. Ha hagyjuk, hogy gondolataink és életünk a lelkünk erejét, vagyis a megérzéseinket használják, ne pedig a kritikus elménket, akkor és csakis akkor szárnyalhatunk szabadon. Rá se kell gondolnunk; csak legyünk éberek, és ne hagyjuk el magunkat! Az igazi bölcsesség a lélekből fakad, nem az elménkből.
7. Felszabadító érzés valakivel megbeszélni a problémákat, elmesélni az örömeinket, a bánatunkat. Milyen könnyû lesz egy ilyen beszélgetés után az ember lelke, mennyi energiát és inspirációt ad! R. Kelényi Angelika
8. Nagyon könnyen elfogadjuk mások ítéletét, s erre alapozva formáljuk meg a saját magunkról kialakított képet. Ahhoz, hogy igazán felszabadult légy, meg kell hallgatnod az úgynevezett jó és rossz dolgokat is, amiket mondanak, de reakcióidban az érzelmeknek csak annyi szerepe lehet, mint amennyi egy számítógépben van, amikor adatokat táplálnak bele. Mert amit rólad mondanak, az többet árul el róluk, mint rólad. Anthony de Mello
9. Illúzióink száma talán éppoly végtelen, mint az emberek kapcsolata egymás közt, vagy mint az embereké a dolgokhoz. És valahányszor az illúzió eltûnik, vagyis ha a lényt vagy a tényt olyannak látjuk, amilyen rajtunk kívül, a valóságban, különös érzés támad bennünk: félig sajnáljuk az eltûnt ábrándképet, félig kellemesen meglep az újdonság, a reális tény. Charles Baudelaire
10. Ha életünket mesének látjuk, egyre inkább megkönnyebbülünk és felszabadulunk. Rá fogunk jönni, hogy személyes történetünk szubjektív oldalról tényleg átélhető ilyen módon. Mint ahogy lehetetlen meggyőződni arról, hogy az ébrenlét során történő dolgokat nem álmodjuk, végső soron azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy mindez egy mese. Ez csupán rajtunk, saját értelmezésünkön múlik. E szempontváltás oldani fogja bennünk azokat a görcsöket és szorításokat, amelyek a mindennapjainkat oly banálissá és közönségessé teszik. Észrevesszük, hogy a színtér, ahol élünk, mesebeli hely, olyan, mint egy kacsalábon forgó vár vagy egy mandala palota, s eddig nem látott mélyebb valóságok kezdenek felsejleni.