Bár a 19. században a kalodák szinte teljesen eltûntek, manapság új formában éledtek újjá: a közösségi médiában szinte minden nap pellengérre állítanak egy-egy legalább minimálisan ismert embert, aki valamilyen bántó dolgot tett vagy mondott.

Kapcsolódó idézetek

1. A közösségi média olyan, mint egy kard: lovaggá is lehet vele ütni valakit, de gyilkolásra is alkalmas. Sándor Alexandra Valéria
2. Menővé vált (...) a közösségi médiafelületeken, hogy az ember magáról dicsekedjen. Régebben pont az volt a cél, hogy legyél szerényebb. Ma pedig ott van a kényszer például, hogy posztoljak arról, ha díjat nyertem.
3. Az emberek már nem képesek csendben ülni, és még ha látszólag egyedül is vannak, a közösségi média gondoskodik arról, hogy nem kell elviselniük a magány átmeneti érzését. A "nem" szó kiment a divatból. Az emberek azért élnek, hogy lássák őket, néha kifejezetten meghamisítják az életüket, abban a reményben, hogy ez a pszeudoélet virálissá válik. Ramani Durvasula
4. Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt! Feltúrják a pöcegödröket, évszázadok távlatából is előbányásszák a legkisebb rosszat is, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől. Böjte Csaba
5. Kezdünk úgy élni, mintha nem tudnánk, hogyan kell egy gyereket bepelenkázni vagy megbüfiztetni. Mindent kiszervezünk, mindennek van szakembere. Ahelyett, hogy elengednék magukat, és bulikba járnának, hogy megismerkedjenek lányokkal, fiúkkal, sokan azt hiszik, hogy már ahhoz is professzionális tanács kell, hogy hogyan csípjenek fel valakit. Kezd kialakulni egy álszakértői társadalom, amely azt a benyomást kelti, hogy az ember köznapi életvitelében mindennek megvan a maga szakértője, pedig ez nem így van. Pléh Csaba
6. Ha nem tudjuk magunkat olyan kicsire összehúzni, hogy elrejtőzzünk az észlelt fenyegetés elől, nos, akkor elég nagyra kell felfújnunk magunkat, hogy elhessegessük a fenyegetést. Ez a stratégia mindenütt elterjedt a természetben. Bár a kivételes bonyolultságú emberi társadalmakban az izmaink megfeszítése és a mellkasunk kidüllesztése nem mindig éri el a kívánt hatást. Ezért valami máshoz folyamodunk. (...) Dicsérjük magunkat, kidomborítjuk az erényeinket. Alkalomadtán hazudunk arról, mit gondolunk valójában, hogy védjük a társadalmi státuszunkat. És némi erőbedobással még magunkat is meg tudjuk győzni, hogy igazat mondtunk. De most már nem akarok több szót pazarolni a valaha írt összes Facebook-posztra. Nathan Filer
7. Az emberiség nagy része igényli, hogy legyen napi szörnyülködnivalója. Akinek már nem elég valamelyik bulvárlap, az megkaphatja a napi hazugság- és félelemadagját intellektuális csatornákon is. Semmit nem lehet ma elvárni az emberek egy részétől, mert nincs közös szellemi minimum. Megszûntek a közösségek, megszûnt a közös nyelv, mert elveszett a kapcsolatunk a létezés szakrális alapjával. A szellemi gyökérzetet kirántották alólunk, mi meg nézünk ártatlanul, mint akik nem tehetnek a dologról. A hiányokkal terhelt helyzet ellen az ember csak úgy védekezhet, hogy a valóság és az igazság közül az utóbbit választja. Ezzel kiröhögi a valóságként parádézó látszatot. Kovács Ákos
8. Manapság a különböző magazinok úgy igyekszenek felkelteni az ember egyre jobban igénybe vett figyelmét, hogy óriási szenzációként és leleplezésként adnak el minden hírt. Lauren Graham
9. Manapság (...) mindenki filmezi, fotózza, dokumentálja az életét, mintha minden ember egy saját kis tévécsatorna volna. Fredrik Backman
10. Lenézzük a középkort, amikor az emberek agyatlanul lincseltek meg másokat anélkül, hogy tárgyalás lett volna arról, hogy a másik ember bûnös vagy nem bûnös. És ugyanezt csináljuk. Az internet világában agyatlanul lincselünk meg bárkit anélkül, hogy feltérképeznénk, hogy valójában mit csinált. Hodász András