A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyûrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól.

Kapcsolódó idézetek

1. Elmúlik minden, és megmarad minden. Nem tudnak majd a házról, hol laktam. Nem tudnak majd a testről, amelyben éltem, és nem tudnak majd a lélekről sem, amely igazgatott engem. (...) Elfelejtenek, pedig szavak kérészeit kiabáltam és sírtam hozzájuk. (...) Elfelejtenek, és én velük maradok, mint egy titkos seb. Nem tudtak mit kezdeni velem, és én sem tudtam másképpen akarni az életet. Csak hiányozni fogok, és ez a hiány lesz az én mindenségem. Darvasi László
2. A halál viszket. Szünet nélkül viszket; szakadatlanul bizsereg, finoman, alig hallhatóan kaparászik egy belső ajtón, a tudat felszíne alatt. Rejtve, álcázva, a legkülönfélébb tünetek formájában szivárog át, számtalan aggodalmunk, megpróbáltatásunk, konfliktusunk forrásaként. Irvin David Yalom
3. A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyûlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt. Christopher Paolini
4. Mindig halkabban, csendesebben, Mindig távolabb, távolabb... Halálvágyban szőtt álmokat Ringatok el sok régi sebben. Mihai Eminescu
5. Félek az igazságtól. Félek, hogy nem hoz el a holnap. Hogy utoljára ébredek melletted. Hogy maga alá temet a világ. Kizsigerel. Majd kiköp. Elegánsan, mintha soha nem is éltem volna. Mintha nem jelentettem volna senkinek semmit. Albert Tímea
6. Mindenkinél jobban te hiányzol, ha számba veszem majd a veszteségeket. A szivárványos, közelítő halálban velem lesz az, aki végig szeretett, de te ki tudja, hol leszel? Akit naponta elvesztettelek. Takács Zsuzsa
7. Soha nincs teljes csend, valahol valami mindig zúg, és ebbe a zúgásba ilyenkor bármit könnyû belehallani. Halottnak tettetem magam, mozdulatlanul fekszem az ágyon, várom, hogy miután végigszaglászták mindenemet, ezek a furcsa érzések végre békén hagyjanak. Dékány Dávid
8. Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele. Ilyenkor keserû magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk, és hiányérzetünk támad. Titokként őrizzük magunkban eltávozott szerettünk hiányát. Ez olyan seb, amely nem enyhül az idő múlásával, mindig újra meg újra felszakad. Olyan seb, amely még akkor is vérzik, miután begyógyul. Az ember azt hiszi, hogy többé nem tud majd nevetni, hogy soha nem lesz könnyû a szíve. Az élet folyása megváltozik. Olyan, mintha a sötétben tapogatózva araszolnánk előre, és közben nem látnánk, mi van előttünk, és nem tudnánk, merre haladunk. Elif Safak
9. Mintha mély sír lettem volna, S benne lelkem a halál, Oly sötét volt álmaimban A sors, mely fölöttem áll. Vörösmarty Mihály
10. A félelem egy elhagyatott sírkert, ahol az álmaink csonttá aszalódnak a tûző napon. Ez köztudott. Csak épp azt nem tudjuk néha, mihez kezdjünk ezzel a ténnyel. Elizabeth M. Gilbert