Ugrás a tartalomra
Bármennyire csodáljuk is a szónok alkalmilag kirobbanó ékesszólását, a legszebb írott szó többnyire éppoly távol és magasan van a tünékeny beszélt nyelv fölött, mint a csillagos égbolt a felhők felett. A csillagok ott vannak: ám olvassa őket, aki tudja.
Kapcsolódó idézetek
-
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Juhász Gyula
-
A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerûen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerûen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik mûvész megálmodhatta!
Richard Feynman
-
Üzenetet kapsz... a legszebb üzenetet. Pedig nem szavakkal írták. Te mégis el tudod olvasni. De senki más. Csak te. Nincs tolmács, kódfejtő, nincs senki, aki rajtad kívül értené. Mert ennek a nyelvnek a szavait ti alkottátok. Együtt. Érzésekből, helyekből, történetekből. És ő ezen a nyelven írta az üzenetet. A neked szólót. Csak neked.
Csitáry-Hock Tamás
-
A felhők változnak, ahogyan a gondolatok is - néha súlyosak, viharosak, sûrûk, átláthatatlanok, máskor mesésen vattaszerûek. Ám akármilyenek is a felhők, a tiszta kék égbolt mindig ott van felettük.
Ruby Wax
-
Az ember mindig is felfelé tekintett, az éjszakai égboltra, és álmodozott. Mára el is értük ezt a magasságot: egyértelmûen meg van írva számunkra a csillagokban, hogy mind magasabbra törjünk. Ha együtt vállalkozunk erre, hamarabb oda is juthatunk. A határ ugyanis ma már a csillagos égnél is messzebb van.
Tim Marshall
-
Tudod, milyen gyönyörû vagy? Elképesztő! Azt hittem, a csillagos égboltnál nincs csodálatosabb látvány. Amikor felnézek az égre, mindig úgy érzem, mintha valami óriási, valami felfoghatatlan egész része lennék. Ez a kedvenc hangulatom... és most már elég lesz rád néznem, ha fel akarom idézni.
-
A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
-
Nem kap meg mindent mindenki az égtől,
jó alakot, jó észt s jelesenszólás tudományát.
Mert van olyan, ki a földön gyarlóbb külsejû férfi,
ám szavait nagy szépséggel koszorúzza az isten,
és mindenki gyönyörrel néz rá, büszke beszéddel
szól, de szerényen s édesen, és kimagaslik a nép közt,
s istennek látják, ha a városon át veszi útját.
Másnak alakja pedig vetekedhet az istenekével,
csakhogy a szózatait soha kellem nem koszorúzza.
Homérosz
-
A szép szó olyan, mint a szép fa: gyökere mélyen a földben van, ágai pedig égig érnek.
Mesa Selimovic
-
Nincs szebb könyv szívnél s léleknél. Mert ki azokban nem találja a hangot, mely érzelmeinek mélységet, vágyainak szárnyat, szavainak tartalmat nyújthat, hiába keresgélné a nyomtatott betûkben.
Vámos Miklós