Bármilyen furcsán hangzik is, testünk és bőrünk még mindig a kíméletlen kőkorszakban érzi magát, ahol minden pillanatban vadállatok támadhattak ránk. Az, hogy a pusztaságot nagyvárosi dzsungelre cseréltük, előre nem látható önkény volt.

Kapcsolódó idézetek

1. Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra növesztettük és mögé rejtettük érzéseinket. A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk.
2. Bármilyen büszkék vagyunk is rá, hogy uralkodunk a természet fölött, még mindig áldozatai vagyunk a természetnek, mivel még nem tanultuk meg, hogy önmagunkat ellenőrzés alatt tartsuk. Lassan, de látszólag kikerülhetetlenül haladunk a pusztulás felé. Carl Gustav Jung
3. Az erdő nem hasonlít semmilyen más helyre. Először is térbeli. A fái körülvesznek, föléd tornyosulnak, minden oldalról rád nyomulnak. Az erdő elzárja a kilátást, elveszítesz minden tájékozódási pontot. Kicsinek, zavartnak és sebezhetőnek érzed magad, akár egy kisgyerek, aki furcsa lábak közé keveredett. Sivatagban vagy prérin állva tudod, hogy egy nagy helyen vagy. Az erdőben csak érzed. Hatalmas, jellegtelen semmi. És él. Bill Bryson
4. Otthon, a városban, szélcsendes, felhős napokon, amikor ujjnyi vastag koromréteg tapad a kocsikra, szörnyû látomásaim támadnak arról, hogy rövidesen megfulladunk. Meglehet, a túlélők utódai már védettek lesznek, feltéve, hogy az evolúció nem csak a patkányokat fogadja kegyeibe. Száz-kétszáz év, és az emberi szervezet átáll a tömény mérgek hasznosítására. Vagy elpusztul, s ez a valószínûbb. Vavyan Fable
5. Az embernek az az érzése, hogy egy bizonytalan és veszélyes világban él, a jelekből ítélve nem változott érdemlegesen az előidők során. E kor kezdetén az ember a természeti erőktől és felebarátja bunkójától rettegett, a végén a repülőktől és az atombombától. A rettegés azonban ugyanaz. Olof Johannesson
6. Az egész élet veszélyes. Mi, akik a civilizációnak egy kis csücskében nőttünk fel, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ennyiből áll ugyanis a civilizáció, Easterbrook. Itt-ott összegyûlik néhány ember, hogy egymást megvédje, és ilyenformán képes túljárni a természet eszén, és le is győzi. Legyőzték a dzsungelt, de ez a győzelem csak átmeneti. A dzsungel bármelyik pillanatban ismét magához ragadja a hatalmat. Az egykor büszke városok mára romhalmazzá váltak, burjánzó növényzet nőtt rajtuk, és a nyomorult kis emberek éppen csak túlélték. Az élet mindig veszélyes, ezt soha ne feledje. Lehet, hogy nem a nagy erők, hanem a tulajdon kezünk munkája pusztítja majd el. Ma nagyon közel állunk ahhoz, hogy ez bekövetkezzék. Agatha Christie
7. Kései gyerek voltam, későn döbbent belém a felismerés: bőrünk-erünk hártyáiba kötve, ez a bonyolult szerkezet, ahogy vagyunk - pokolgép módjára mûködik... Mekkora kockázat, milyen őrült csoda, hogy - élünk egyik perctől a másikig. Fodor András
8. A természet legszebb alkotása az emberi test. A bőrödet, ha megérinthetem, már az elég lenne, de azután jön a vágy, mintha hatalmas üres tér lennél, és nem bírom elviselni ürességedet, mert szív, von magához, akár egy örvény. Mintha nagyon mélyen durva keretek közé szorították volna a világ dolgait, megmondva, mi van kívül és belül, de ez a határ csak azért lenne, mert azt akarja, hogy pusztítsák el őt. Ugyanolyan szörnyûséges kényszer ez, mint amit a jéghegy érezhet, mikor az óceánba olvad. Gaál Viktor
9. A múlt emlékei váratlanul törnek az emberre. Nem lehet felkészülni a támadásaikra, nem tudjuk, hová ragadnak bennünket, csak abban reménykedhetünk, olyan helyre, ahová szívesen megyünk.
10. A természet durva adagokban lökte belénk indulatainkat, vágyainkat, s mintha kíváncsian figyelné, hogy mire megyünk vele segítség nélkül. Füst Milán