Ugrás a tartalomra
Biztos sokszor tapasztaltad már: egy jó beszélgetésnek, egy meghitt együttlétnek, egy szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne! Szinte hallani lehet. Nem füllel. Lélekkel. Ahol nincs harmónia, ott összevissza fecsegnek. Rumli van, zûrzavar. Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha; hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk, ha nincs közöttünk szeretet. Mint egy majomházban: mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.
De ha egy baráti beszélgetés! Hallgasd vissza! Az egymásra figyelő emberek csendjét, jókor megszólaló mondatait. A nevetéseket. A hang erejét. Amikor van miről beszélni - megtelik lélekkel a levegő.
Kapcsolódó idézetek
-
Benned is sokan kiabálnak, zaj van, vagy süketség. Nem szereted magad. Ebben a külső-belső hangzavarban senki sem tanít meg arra, hogy rendszeresen föl kell hangolnod a lelkedet. Ha ez sikerül, azt érzed, hogy szereted magad. Más szóval: amíg hangolt vagy, jó élni. És másoknak is jó élni körülötted, mert belső zenéd áthangolja az ő rezgésüket is.
Müller Péter
-
Szeretek beszélgetni, szívesen hallgatom meg a másikat is, de az a tapasztalatom, hogy igazi közelség csak olyankor jöhet létre, ha egy ideig nem szólalunk meg. A gyöngédséget követő béke és nyugalom nélkül nehéz érzékelni egy szerelmi kapcsolat árnyalatait, nehezebben értjük meg egymást. A beszéd és más hangok sokszor a védekezőmechanizmus szerepét töltik be, hogy elkerüljük az igazságot.
-
Ha szeretsz valakit, ne szólj egy szót se. Hallgass! S a csöndben üzend ezt a néma zenét. Vagy tudod mit? Ha félsz, hogy nem hall, mert még nincs hozzá füle: fütyülj neki! Mindenkinek van egy titkos füttyjele. Ha meghallja, talán megdobban a szíve.
Müller Péter
-
A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerû dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették.
Pierre Franckh
-
Hallod (...)? Ahogy a szíved az élet ritmusára lüktet? Ahogy a tüdőd szabályos időnként megtelik levegővel. Még ha csendben is maradsz, még ha ki is zársz minden zajt, a testedben akkor is zeng az élet hangzavara.
-
Az egyedüllét csendje olyan, mint a csend a víz alatt. Mintha mélyen a felszín alatt úszna az ember, fülében csak a vére dobol, és néha, ha megcsörren a telefon, kiemelkedhet végre levegőért. De minél ritkábban csörren meg, annál ritkábban jut levegőhöz. Ezt a súlyos csöndet nem oldja sem rádió, sem tévé hangja, csak egy másik hús–vér ember közelsége hozhat megkönnyebbülést.
Rácz Zsuzsa
-
A csendnek olykor gyönyörû a hangja. Hallgatni mindazt, amit nem hallunk, csak érzünk. (...) Mert akinek nincs hallása, annak a szemei, a mosolya minden elárul, az ölelése erőt adhat. A csend hangja csodákra képes, mert akkor töri meg a szó, a hang, amikor a legfontosabb.
-
Ahogy a füled képtelen hozzászokni a disszonanciához, sőt, kifejezetten bántja, úgy a lelked sem tud szeretet nélkül élni. Boldogtalan a közönyben és a másokkal való együttrezgés hiányában.
Müller Péter
-
Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.
Cecelia Ahern
-
Ki az köztetek, aki szerelmes lett, s nem hallott zeneszót? Ki az, akit elkap az öröm egy váratlan jó hírre, és ne hallana azonnal muzsikát? Csak a félelem zenétlen! A félelemnek nincs muzsikája, csak zaja. Kegyetlen gépház zsivaja. Trafóház zizegése.
Müller Péter