Ugrás a tartalomra
Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.
Kapcsolódó idézetek
-
A belső hang magától csak akkor szólal meg, amikor nagy szükséged van rá. Létezik azonban egy olyan kérdés (...), amit a te gondolkodó szíved minden esetben meghall. És kivétel nélkül mindig meg is válaszol. Amikor szenvedéssel találkozol, belső hangod a gyötrelmes szituáció egészét halaszthatatlan, kétségbeesett kérdésként érzékeli - és meg is mondja, mit kell tenned. Megmondja, mi kell a másiknak itt és most, azonnal, tőled. Az a kérdés, megadod-e neki?
Kornis Mihály
-
Ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver.
Michael Ende
-
Mindenkinek van szíve. Mindenkinek. Összetörve, darabokban, gyógyulófélben, épen, de van. Néha mocskos leplekkel fedve, tökéletes szerepek alá gyûrve kínlódnak, rettegnek, félnek, és őrülten vágyják a szeretetet, de ott vannak. Néha talán láthatod is. Olyankor eltûnik egy lepel, és nincs több álca. Akkor kiszakad belőlük minden fájdalom. Érzed. Te is érzed, nem csak ő. De akkor legalább kienged belőle egy picit, mielőtt újra visszazárná magába az összes fájdalmat.
Oravecz Nóra
-
Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit.
Oravecz Nóra
-
Biztos sokszor tapasztaltad már: egy jó beszélgetésnek, egy meghitt együttlétnek, egy szerelmes ölelésnek mintha zenéje lenne! Szinte hallani lehet. Nem füllel. Lélekkel. Ahol nincs harmónia, ott összevissza fecsegnek. Rumli van, zûrzavar. Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha; hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk, ha nincs közöttünk szeretet. Mint egy majomházban: mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.
De ha egy baráti beszélgetés! Hallgasd vissza! Az egymásra figyelő emberek csendjét, jókor megszólaló mondatait. A nevetéseket. A hang erejét. Amikor van miről beszélni - megtelik lélekkel a levegő.
Müller Péter
-
Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. (...) És ha gondolkozik, ha szíve van, éreznie is kell tudnia, bánatának, örömének kell lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly.
Mikszáth Kálmán
-
Olyan nincs, hogy nem találsz egy embert, akinek kiöntheted a gondolataidat, nem a legtitkosabbakat, de azokat, amik a legjobban fájnak, amik emésztenek évek óta, és fúrnak, mint a férgek. Ezeket ki kell dobni; a nagy titkok maradhatnak, arra van elég hely az ember lelkében, azok betöltenek mindent, de csupán nyomják belülről a szívet, csak tompa nyomást érzünk, azok nem tudnak tönkretenni, szétbomlasztani, elrothasztani. Nem úgy, mint a kis dolgok, amelyek megtalálhatók mindenütt... igaz, ezek ott lehetnek a nagy titokban is. Na, azokat ki kell mondani, csak kell valaki, aki meghallgat.
Sheenard Anthony
-
Hallgatni kell a szívedre, ami ordítva kiabálja, hogy valami vagy valaki az életed része. Lehet, hogy nem most, hanem később, de az lesz. Csak ezért, és csakis ezért leszel türelmes. Másért nem. Jöhet akárki, kinevethet, megalázhat, te legbelül annyira erősen fogod érezni, hogyan fog történni, hogy senki sem tud benne megingatni. Senki. Na, onnantól kezdve viszont nincs előtted akadály.
Oravecz Nóra
-
A csendnek olykor gyönyörû a hangja. Hallgatni mindazt, amit nem hallunk, csak érzünk. (...) Mert akinek nincs hallása, annak a szemei, a mosolya minden elárul, az ölelése erőt adhat. A csend hangja csodákra képes, mert akkor töri meg a szó, a hang, amikor a legfontosabb.
-
A szív halkan törik össze. Azt hittem, hangos lesz. (...) Azt hittem, túlharsog minden mást. De nem volt hangosabb egy suttogásnál. Egy apró, tiszta hasadás. Egy pillanat alatt megtörtént, és csak annyira fájt, mint egy szúnyogcsípés. Az utóhatása azonban halálos volt.