Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szeretek beszélgetni, szívesen hallgatom meg a másikat is, de az a tapasztalatom, hogy igazi közelség csak olyankor jöhet létre, ha egy ideig nem szólalunk meg. A gyöngédséget követő béke és nyugalom nélkül nehéz érzékelni egy szerelmi kapcsolat árnyalatait, nehezebben értjük meg egymást. A beszéd és más hangok sokszor a védekezőmechanizmus szerepét töltik be, hogy elkerüljük az igazságot.

🕯️ Emlékezés 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha jobb csendben maradni, mint beszélni. Néha csak olyan dolgokat mondunk a másiknak, ami bántó, és aztán veszekedni kezdünk. Néha olyan dolgokat is mondunk egymásnak, amit nem kellene.
  2. Majd, ha már ott álltok egymással szemben, akkor talán magadtól is ráébredsz, hogy egy érintés néha többet ér bármi szónál. Egy gyöngéd érintés. Ha túl sokat beszélsz (akármiről is), miközben semmi másra nem vágyakozol úgy, mint egy érintésre, az megint csak olyan, mintha elszaladnál. Olyan, mintha menekülnél mindkettőtök elől.
  3. Kissé rekedtesen törnek elő belőlem (...) a szavak; túl sok időt töltöttem azzal, hogy sohase mondjam ki őket... Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát vagy akit szeret, a fájdalomtól. Jodi Lynn Picoult
  4. Ha nem vagyunk képesek hagyni a másikat szabadon lélegezni, ha neheztelünk rá, hogy tőlünk távol is jól érezheti magát, az nem a szerelmünk jele, inkább a bizonytalanságunké. Azért akarjuk, hogy ott legyen, mert nekünk úgy a jobb, mert úgy vagyunk biztonságban, mert akkor tudjuk igazán, hogy szeret. Ha távol van, jönnek a kétségek, jön a szorongás.
  5. Minél meghittebb a viszonyunk valakivel, annál nehezebb tárgyilagosan meghallgatnunk az álláspontját anélkül, hogy védekezni, visszavágni próbálnánk. (...) Nem az fáj, amit ilyenkor mondunk, hanem az, ahogyan. John Gray
  6. Az őszinte, szeretetteljes párbeszédhez komoly esendőségre van szükség. Arról kell tudnunk beszélni, hogy mit érzünk, mire van szükségünk, mire vágyunk, és képesnek kell lennünk nyitott szívvel és elmével meghallgatni a másikat. Esendőség nélkül nincs bizalom és intimitás. Brené Brown
  7. A csend olyan tud lenni, akár a kudarc. Ha egy élénk beszélgetésben csönd áll be, az egy másodperc alatt érvénytelenné tud tenni mindent, ami addig elhangzott, mintha az egész csevej csupán szerencsés véletlen lett volna, mert csak idő kérdése volt mindvégig, hogy kiderüljön az igazság: hogy igazából nincs senkinek semmi mondanivalója a többiek számára. Miért nem tudnak az emberek csendben ülni egymás mellett anélkül, hogy unalmasnak, tehetetlennek és a többiek által kirekesztettnek éreznék magukat? A csend ráadásul mágnesként vonzza a süket dumákat, a beszélgetésben támadt ûr kitöltésének vágya szüli a legostobább megjegyzéseket. Lisa Jewell
  8. Eltitkolunk ezt-azt a szerelmünk elől, mert a legjobb énünket akarjuk megmutatni neki, de azért is, mert ha igaz szerelemről van szó, azt szeretnénk, ha a másik kérdések nélkül is megértene mindent. Egy igazi kapcsolatban, abban a fajtában, amelyik kitart korokon át, szavak nélkül is értik egymást. Cassandra Clare
  9. Az interjú nem vezet kapcsolathoz. A kötődés a csendes pillanatokból épül fel. Abból, hogy sok időt töltünk el közösen, megfigyeljük a másikat, interakcióba lépünk vele, és apránként megismerjük. Trevor Noah
  10. A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerû dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették. Pierre Franckh
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat