Boldog?! Valamikor az őskorban egy agyalágyult ősember kitalálta ezt a süket szót, aztán a sok utód elkezdte szajkózni. Kergetik. Rosszabb, mint amikor - a moziban láttam - a kocsis az ostor végére kötve szénát lógat a lovak elé, hogy a pacik azt higgyék, csíphetnek belőle. Futnak a lovak, a széna meg mindig előttük lóg, hiába kergetik.

Kapcsolódó idézetek

1. Fönt a hegyekben, ahol éltünk, mókust fogott egyszer egy szénégető. Ketrecet is csinált hozzá, faketrecet. Úgy hozta el nekem. Kicsi voltam még akkor, nem tudtam, mit jelent a ketrec. Nagyapám mondotta meg, aki juhász volt a legelőkön. A ketrec, mondotta, elzárja a teremtényt az Istentől. Elzárja tőle az életet. A napot, a szelet, a fákat, az egész világot. Aki ketrecben él, az olyan, mintha nem is élne. Vagy még rosszabb annál. A ketrec az ördög találmánya, mondotta nagyapám. És én kiengedtem a mókust még azon a napon, amelyen a szénégető hozta. Wass Albert
2. Az ember csak szánt, vet, kapál, arat. Ganét hord, újra szánt, újra vet, újra meg újra. S egyszer csak észreveszi, hogy a hajában szürke szálak vannak, megszélesedett a homloka, szakálla szürke már s bajusza bozontos. Az ember csak észreveszi, hogy a csikóból csontos öreg ló lett, a gyermekek szakállt eresztettek és bajuszt. A bölcsőben síró leánykák férjhez mennek és új bölcsők ringanak. Az ember, ha ezeket észreveszi, meglepetve megtorpan és elcsodálkozik. Istenem, mondja, hát így... hát így vagyunk már. Eltelt az idő. Wass Albert
3. Az apám azt mondta, ha valaki lónak nevez, vágd jól orrba. Ha másodszor is lónak nevez, mondd neki, hogy bunkó. De ha harmadszor is lónak nevez, lehet, hogy ideje venni egy nyerget.
4. Az ember (...) mindig boldogtalan, leszámítva azt a három, négy pillanatot, amikor azt hiszi, hogy boldog. Ez azonban a mi hibánk. Belénk mérgezték azt a felelőtlen szamárságot, hogy azért szültek bennünket, hogy boldogok legyünk, holott tudvalévő, hogy a természetnek nincsenek velünk ilyen irodalmi törekvései. S mihelyt nem úgy érezzük, hogy boldogok vagyunk, beüt a baj, teleharsogjuk a világot azzal, hogy boldogtalanok vagyunk. A boldogság az az ismeretlen elem, amelyet senki sem fog feltalálni. Karácsony Benő
5. Mindig azt hajtogatják, milyen nagy bölcsek voltak a régiek, az őseink, de énszerintem nem tudtak azok semmit: kitaláltak szebbnél szebb dalokat az ünnepekre, lakomákra, mikor úgyis örül az ember, bezzeg azt nem bírták kifundálni, hogyan lehetne dallal meg lantpengetéssel meggyógyítani azt, aki bánatában őrjöng. Euripidész
6. Az ember arra született, hogy morogjon. (...) Amint az ember megszületik, tüstént morogni kezd, akár a fiatal gödölye, ha pedig meghal, hörög, mint egy vén bakkecske. És az egész közbeeső időben elszántan morog. No nem, elégedettek azelőtt sem voltunk! De azelőtt mindenki csak annál akart többet, amennyije éppen volt, ma pedig azt kívánja el, ami a másé!
7. Sors. Végzet. Szerencse. Az ember börtöne. Az emberek múlatják az időt, élvezik az élet adta lehetőségeket. Kávét vagy teát, jobbat vagy balt. Mintha számítana. Mindannyian csak forgunk a keréken. Van egy mód, hogy távol maradjunk a keréktől. Nem a fiatalság az. Nem is a szépség vagy igaz szerelem. Én tudom, hogy maradjak tőle távol. Én irányítom a sorsomat. Túléltem, mert tudom, hogy muszáj tönkre tenni bárkit, bármit, még azt is, amiket szeretsz, hogy az istenek kegyesek maradjanak.
8. A pénzéhes, önző emberek a legrégibb időktől fogva lenézték, gúnyolták azokat, akik nem csupán saját hasznukat keresték, hanem tekintettel voltak másokra is - csírájában akarván így elfojtani azt az életszemléletet, amely nem volt az övékkel azonos: nehogy elterjedjen és megerősödjön, mert az maga után vonná az önzés, az élvezetek hajszolásának az elítélését.
9. A büszke embert még azok is bosszantják, akik őt előbbre viszik: haraggal tekint kocsijának lovaira. Friedrich Nietzsche
10. Boldog az az ember, aki öregkorában ér fel a csúcsra, és onnan egyenesen az öröklét feneketlenségébe lép. Jaj annak, aki ötvenéves korára elért mindent, és már csak unatkozik. Dmitry Glukhovsky