Cigánynak, zsidónak, törvénytelen gyereknek, parasztnak, bevándorlónak stb. lenni nem érdem. Az azonban már érdem, ha valaki nyíltan vállalja egy olyan tulajdonságát, amit a többség - előítéletből - szégyennek, takargatnivalónak tart, amit becsmérelnek és megbélyegeznek. Erre a nyílt vállalásra igenis lehet büszkének lenni. Szembeszállni azzal a bizonyos "de" szócskával, amely éppen jóindulatában tud oly bántó lenni, például: "szegény, de becsületes", "cigány, de munkaszerető" (...). Persze, aki ezt a "de"-t kimondja (és mindnyájan mondunk egymásra ilyeneket!), az nem feltétlenül gondolkodik előítéletesen; de mindenesetre úgy érzi, hogy a megbélyegző címke kimondása után rögtön illik odatennie ellensúlyként valami pozitívumot.