Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csak az a fontos, nagyságos úr, hogy ne sokat gondolkozzon az ember; ha nem gondolkozunk, nincs semmi baj. Legtöbbször abból lesz a baj, hogy gondolkozni kezdünk.

Lev Tolsztoj
🏁 Versengés 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Súlyos hiba túl sokat gondolkodni (...). Az életet nem kiókumlálni kell, nem locsogással leigázni; át kell élni, túl kell élni, úgy, ahogy az ember tudja.
  2. Az emberek túl sokat aggályoskodnak minden apróságon. Ez csak arra jó, hogy megmérgezze az életünket. Teljesen fölösleges lényegtelen dolgokon görcsölni. Bill Watterson
  3. Nem kell az embernek az Istennel kikezdeni. Ha valamit elvesz, ne mondjuk, hogy amit adna, az se kell. Az ember csak magának árt, ha durcáskodik. Németh László
  4. Dumálhatunk arról, hogy mi nem jó a világban vagy körülöttünk, de az kevés. A fontos az, hogy találjuk meg azt, hogy oké, akkor én ezzel mit tudok kezdeni, mit tehetek, és ha már tudom, hogy mit szeretnék, akkor meg lépjek, tegyek.
  5. Talán ez az imádkozás lényege - hogy nyugodtan gondolkodjunk, ne akarjunk semmit, ne kérjünk semmit, csak rakjunk rendet a fejünkben. Ennyi elég kellene hogy legyen. Olga Tokarczuk
  6. Ne féljünk attól, hogy nem jól csinálunk valamit, vagy nem vagyunk elég jók! Az ilyen jellegû félelem teljesen alaptalan. Az élet nem arról szól, hogy mindent jól csináljunk, megtaláljuk a helyes választ a nagy kérdésekre (vagy akár a kicsikre), elolvassuk az összes arra érdemes könyvet, elvégezzük a megfelelő tanfolyamokat, vagy mesterektől tanuljunk. Ahogyan arról sem, hogy voltak-e mély, spirituális élményeink, sikerült-e módosult tudatállapotba kerülnünk, vagy tömegek spirituális guruja voltunk-e. (...) Az egyetlen dolog, ami számít, hogy hagyjuk magunkat annak lenni, akit vagyunk! Ilyen egyszerû! Legyünk önmagunk - az igazi, valódi énünk! Legyünk a szeretet, ami vagyunk. Ragyogjon a fényünk a lehető legfényesebben! És amíg tart, ne felejtsük el élvezni az utazást, és jól érezni - nagyon jól erezni magunkat! Anita Moorjani
  7. Ha egy probléma megoldható, nem kell aggódni miatta. Ha pedig nem oldható meg, fölösleges aggódni miatta. Tendzin Gjaco
  8. A túlzott óvatoskodás sokszor nem megelőzi, hanem előidézi a bajokat. A legtöbb ember óvatosságból tûri el az életet, és nem lép, nem változtat rajta. Azt vallom, hogy óvatosnak kell lenni, de csak az észszerûség határáig, csak amíg az nem jelent gátat a saját fejlődésünkben. Pataki Ági
  9. Mikor valaki egy rossz tettet akar elkövetni, akkor gondolja meg jó hosszasan, hogy mi következése lesz annak; de mikor jót kell tenni, tegye abban a percben, amikor eszébe jutott, s ne törődjék vele, hogy mi lesz annak a vége. Jókai Mór
  10. Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem segít.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat