Ugrás a tartalomra
Csak az emberi agy, az emberi szó erőlködik, hogy a mögöttest, a teljességet a maga sokoldalúságában leképezze, hogy az öt érzék jelzéseinek összességénél is többet adjon vissza. Holott a legfontosabb szavakat elfelejtettük. Abban a pillanatban, amikor megszólaltunk. S ki-ki, a legtöbb ember csak egyetlen oldalra emlékezik. Vagy arra sem. Csak elképzeli, hogy emlékezik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember sok mindent elraktároz magában, és annak csak egy részét képes szándékosan felidézni, a többi dolgot valaminek a felszínre kell hoznia.
-
Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív.
Theodore Dreiser
-
Az emlékezés az, ami elválaszt bennünket embernek. Mi vagyunk az egyetlen faj, aki foglalkozik a múlttal. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Itt találhatjuk az elképzelések, félelmek, szerelmek, megbánások egyéni tárházát.
-
Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak.
Kosztolányi Dezső
-
A gondolkodás az elsődleges a nyelvhez képest, s mivel az emberi agy egyféle, a gondolkodás és a nyelv is alapvetően egyféle, univerzális. A nyelvek különbségei lehetnek látványosak, mint az emberek külső megjelenése, de ugyanúgy csak felszíniek.
Nádasdy Ádám
-
Attól a perctől, hogy megtanul beszélni, a haláláig hány szót mond egy átlagos ember? Mármint beszélünk és beszélünk, megtöltjük az ózont, titkon remélve, hogy a kimondottak között mondtunk valamit, amire megéri emlékezni. Mélyen belül tudjuk az igazat. A legtöbb, amit mondunk, szemét.
-
- Van, amit elfelejt az ember, ugye?
- Igen. Elfelejti, amire emlékezni akar és emlékszik arra, amit el akar felejteni.
Cormac McCarthy
-
Kérdéses, hogy általában a gondolatok mennyi figyelmet érdemelnek. Bármilyen gondolatról legyen is szó, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egy gondolat csak egy gondolat - az elménk terméke, szavak, mondatok sora, ami az esetek nagy részében köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Szondy Máté
-
Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet. (...) Az emlékezetünk fûzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. Emlékezet nélkül nem létezünk.
Luis Bunuel
-
A gép csak eszköz, amely avval, hogy a számítások és értékelések terhének egy részét leveszi az emberek válláról, elősegíti a gyorsabb előrehaladást. Az emberi agy feladata ugyanaz marad, ami eddig is volt: egyre újabb és újabb adatokat gyûjt az elemzéshez, és újabb és újabb elgondolásokat tesz próbára.
Isaac Asimov