Ugrás a tartalomra
Csak azoknak szabad hatalmat adni az ügyeink fölött, akik vonakodnak azt elfogadni, és akkor is csak olyan feltételekkel, melyek fokozzák a vonakodást.
Kapcsolódó idézetek
-
Csak olyan embereknek lenne szabad hatalmat adni, akik nem akarják azt.
Veronica Roth
-
Csak afelett lehet hatalmunk, amit értünk.
Yvonne Hofstetter
-
Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket.
Frank Schätzing
-
Roppant érettnek kell lenni ahhoz, hogy belássuk, a nézet, amely mellett kardoskodunk, csupán a számunkra legkedvesebb feltevés, óhatatlanul gyarló, feltehetőleg átmeneti, csak a legkorlátoltabbak verhetik az asztalt, hogy bizonyosság, igazság.
Milan Kundera
-
Adni mindenkinek szabad, amennyit akar. Elvenni azonban csak érdemünk szerint szabad.
-
Még a legdemokratikusabb állam léte is azon alapul, hogy valaki rákényszerít, hogy megtegyünk vagy abbahagyjunk valamit. Még ha saját képviselőink irányítanak minket, akkor is csak irányításra cselekszünk, és mihelyt saját akaratunk ellenében kezdenének kormányozni minket, nem a képviselőink többé.
-
Csak az bánhat meg valamit, akinek van választása.
Kiss Nikoletta
-
Vannak dolgok, amelyeket csak fele elménkkel kell hinnünk, a másik felét szabadon kell tartanunk, hogy szükség esetén az ellenkezőjüket is befogadhassa.
Bernard le Bovier de Fontenelle
-
Csak azok a korlátok léteznek, amiket mi állítunk magunk elé.
Death Stranding c. videojáték
-
A hatalom csak hatalom által korlátozható.