Csak egy érzés volt, ahogy öltözött, hogy utoljára látom őt, és a holnapjában nem lesz már helyem. Mikor azt ígérte, hogy visszajön, már tudtam, hogy végleg elköszön, mégis eljátszottam újra, hogy elhiszem.

Kapcsolódó idézetek

1. Mélyen, belül érezte, ahogy elszakad, kettétörik benne valami. A búcsúszót már régen kimondta, és azt akarta hinni, hogy helyesen cselekedett. (...) Furcsán üresnek érezte magát. Mert egy dolog tudni azt, hogy az (...) érzelmei semmit nem változtak, de nyíltan szembesülni a ténnyel, hogy érzései a jövőben sem fognak változni - az már teljesen más. Nicholas Sparks
2. Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, Mégis hozzád fûztem álmokat, sorokat neked írtam. Belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem? Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem. Még sem féltettem, hagytam, hogy szépen Kimondjuk a búcsút, és az álom véget érjen. Fluor
3. Még meg sem köszöntem neked (...). Köszönöm, hogy megadtál nekem mindent, amire vágytam, szerelmet, ami felemészt, és szenvedélyt, kalandot. Nincs semmi más, amit úgy akarnék, mint hogy ez örökké tartson. De nem lehet. Most láthatlak utoljára, búcsút kell vennünk, szeretlek, de el kell engedjelek.
4. Ritka, hogy úgy köszönsz el valakitől, hogy tudod, az az utolsó alkalom. Megpróbálsz mondani bármit, amit korábban kellett volna, vagy csak szorosan átölelheted, szorosan, remélve, hogy a pillanat megmarad egy életre.
5. Belül darabokra törtem arra a gondolatra, hogy el kell hagynom, de láttam, hogy ezt akarja. (...) Tudtam, hogy egyszer búcsút kell vennünk egymástól, de azt is tudtam, hogy utál búcsúzni, és azt akartam, hogy ez méltósággal történjék meg.
6. Hát megint itt maradtam, olyan egymagamban, ismerős az érzés, de már régen hozzászoktam. Tudod, mindennek vége egyszer, aztán álmokat úgy temetsz el, hogy abból születnek új remények, amitől lehet, hogy mások majd félnek. Road
7. Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínûleg nem is voltam méltó. Carlos Ruiz Zafón
8. Még egy mosoly, ami felkavar, még egy érzés, amiről már rég azt hitted, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőled, de neki sikerül. Aztán meg van, hogy csak jön és megy. Mosolyog, és eltûnik, megölel és ennyi, te meg ott maradsz már megint egyedül, kiábrándultan a hitből, hogy egyszer majd marad, hogy egyszer majd tovább tart. Oravecz Nóra
9. És akkor azt mondtad, vége. Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerûen nem tudtam mit kezdeni vele. Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes. De én nem tudtam elfogadni. (...) Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség. De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni - mert megszüntetni nem szüntetheted meg -, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen. Oravecz Imre
10. Újból könnyes búcsút vettünk egymástól, de ez már nem olyan volt, mint egy évvel korábban. Megnyugtató lenne arra fogni mindezt, hogy már kezdtünk hozzászokni a búcsúzkodáshoz, vagy hogy felnőttebbé váltunk időközben, de (...) tudtam, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott köztünk. Nicholas Sparks