Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fûződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Kosztolányi Dezső
🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az a szöveg a jó, amelyik a zenével együtt él, vele együtt válik teljessé. A zene a szavakat az emberi beszéd szférájából más megértési és hangulati dimenzióba emeli át. Nyilván mindenkire másképp hat. Mindenkiben másféle érzéseket és gondolatokat ébreszt. De hullámokat kell hogy verjen az emberekben. Nem baj, ha mindenkiben másféle hullámokat. Az a jó, ha az emberi fantázia hozzáadja a magáét. Adamis Anna
  2. A szavak elgondolkodtatnak. A zene valamilyen érzést kelt. De egy dal hatására érezzük a gondolatot.
  3. Ahány ember, annyi féle, nagyon intelligens embereknél is tapasztaltam már, hogy egy bizonyos dalnál teljesen másféle módon fogják fel a szöveget. (...) A lényeg az, hogy szóljon a dal valamiről és gondolatokat indítson meg azokban az emberekben, akik hallgatják. Tarján Zsófia
  4. Mindenki ismeri az emlékezés gyönyörét - a finom szenzációt, mellyel elfog a múlt és néha ismeretlen mámorba ringat. Zenei motívumoknak, dallamtöredékeknek jellemző szerepe van itt - hozzátapadnak az életmozzanatok tömegeihez, egész életszakaszokhoz; s ha felmerülnek, gyöngéd élvezet kíséretében mindent magukkal hozhatnak az öntudatba. Milyen zsibbasztó érdekességgel hat ránk egy-egy rég elfelejtett arc, ha újra feltûnik, hogy megragad minden illat, vagy akár bûz - ha a múlt egy letört darabját képes magával hozni!
  5. Én magyar vagyok, de nem úgy, hogy tépem a számat, pofázok népről, nemzetről, hazáról, hanem, hogy szíven üt, ha népzenét hallok, igézve nézem, ha látok igazi magyar táncot, hogy értem József Attilát, akinek ezerféle nemzet kavargott szívében, és magaménak érzem Radnótit. Cserhalmi György
  6. A magyar líra csodálatos hegedûje még egyre szól. Minél több nemzedék nyüvi, annál érzékenyebb a fája, annál telibb a zengése, s a hanggal, amelyet az új mûvész csal ki a hegedûből, észrevétlenül zendül együtt a régi mesterek százféle tónusú, százféle érzésû hangja. Sárközi György
  7. Nem fontos a besorolás, lehetetlen mindent kategorizálni. Egy zenei gondolat, vagy mondat úgyis teljesen másként érkezik meg, és más "zenei jelentésekkel" felruházva rakódik le a különböző fülekben, fejekben, lelkekben. Az élmény számít, ami nagy valószínûséggel minden befogadónál más és más, talán néha hasonló. A lényeg, hogy ez az élmény érdekes, elidőzésre hívogató és tartalmas legyen. Ha ez megvan, akkor nem számítanak sem az élménybeli különbségek, sem a különböző stílusirányzatok, melyekből merítünk, vagy építkezünk.
  8. A dalok és az illatok könnyebben visszaröpítik az embert a múltba, mint bármi más. Bámulatos, mi mindent fel tud idézni pár hang vagy egy fuvallat. Egy olyan dal is, amire annak idején oda se figyeltünk, egy olyan illat is, amit korábban észre se vettünk.
  9. Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal (...). Minden könnycsepphez, minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez. A zene feltüzeli a lelket, és feltárja a legbenső énünket. Áthatja, meghatározza a lényünket. Még akkor is, ha nincs senki más, akihez fordulhatnál, és teljesen egyedül érzed magad, ne feledd, hogy mindig találhatsz vigaszt a dallamokban és ritmusokban, refrénekben és szerelmes dalokban. Julie Johnson
  10. Ha egy zenész tartalommal tölti meg a számait, esetleg kinyithat gondolatokat, és azok beépülhetnek az emberek idegrendszerébe és érzelmi világába. Van egyfajta tanító jellege annak, amit egy mûvész csinál. Az emberek valamilyen szinten azonosulnak azzal, amit hallanak.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat