Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább - kívül. Az út bennünk van.

🎖️ Katonatiszt 🧘 Belső béke
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kár, hogy mindig önmagunkon kívül keressük a válaszainkat - a vallásban, az orvostudományban, a tudományos tanulmányokban, a könyvekben vagy más embereknél. Azt hisszük, az igazság valahol odakint van, bár még megfoghatatlan. És miközben így teszünk, egyre elveszettebbé válunk, és láthatóan mind jobban eltávolodunk attól, akik valójában vagyunk. Anita Moorjani
  2. Csak önmagával nem tud mit kezdeni az ember, és önmagát nem tudja meghódítani. Pedig amit keres, nem kívül van, hanem belül. Fekete István
  3. A dolgok a maguk létében, teremtett vagy teremtetlen valóságukban vannak és csodálatosak. A mi érzékenységünk, a mi befogadásunk hibásodott meg, a mi érzékeink fogyatkoztak meg, mert a Szépséget és a Boldogságot, a Fényt csak kívül kerestük, vagy tán már nem is kerestük. Pedig az belül van és mindig belül volt, így most is belül van. Keresésünk igazolja a hiányt, a hiány tanúsítja, hogy ebben a fájdalmas világban vagyunk és élünk, de mégsem egészen ebből a világból élünk. Várszegi Imre Asztrik
  4. Mentséget, kibúvót, ürügyet a világon a legkönnyebb találni, mikor nem akarsz magadba nézni. Egy kívülálló indok, ok mindig létezik, de nagy szükség van arra a bátorságra, mely elfogadja, hogy a hiba - vagy így jobb mondani: a felelősség - csak bennünk van. (...) Ez az egyetlen lehetőség az előre haladáshoz. Ha az élet egy bizonyos útvonal, akkor az mindig emelkedőn halad. Susanna Tamaro
  5. A kudarc nem a vég. A kudarc az út elengedhetetlen része. A remény mindig élni fog azokban, akik hajlandók tovább küzdeni. Star Wars Jedi: Fallen Order c. videojáték
  6. Nem vagyunk egyedül, csak meg vagyunk osztva, közös tudásunktól rég meg vagyunk fosztva. Külön úton járunk, megoldást keresve, az elkülönülés csapdájába esve. Aranyosi Ervin
  7. Tovább kell mennünk az úton... akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is, ha kedvetlenül kelünk fel már reggel, akkor is, ha legszívesebben kifutnánk ebből a világból, mert úgy érezzük, elegünk van mindenből. Ha torkig vagyunk azzal, hogy mindig mindenért meg kell küzdenünk, ha nemes szándékaink fordítva sülnek el... mennünk kell, mert nem tehetünk mást. Mert úton vagyunk. Mert tudjuk, csak az a megoldás, hogy haladunk. Még pillanatnyi reményvesztettségünkben is tudjuk, vándorlásunknak van értelme és célja.
  8. Mindenütt akadnak kis zökkenők és csalódások, és mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy túl sokat reméljünk; de ha az egyik úton nem sikerül eljutni a boldogsághoz, az emberi természet másikat keres; ha az első számításunk téves, csinálunk egy másodikat; valahol mindig találunk kárpótlást. Jane Austen
  9. Nincs olyan, hogy vég. Csak út van. Ott vagyunk mindenhol, a holnapban, a múltban, a meg sem kezdett és a hátrahagyott útban.
  10. Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat