Ugrás a tartalomra
Döntő pillanatokban a teljes összeomlástól rettegni természetes emberi reakció. Aki állt már színpadon, attól nyugodtan meg lehet kérdezni, milyen gondolatok cikáztak az agyában a fellépést megelőző percekben, órákban és napokban. Az egyetlen kiszemelt egyedre mereven bámuló pillantások kereszttüze az evolúció során túlélésre szakosodott agyunk számára olyannyira fenyegető minta, hogy az ilyen helyzetnek kitéve az ember szó szerint az életéért retteg.
Kapcsolódó idézetek
-
A haláltól való félelem, úgy tûnik nekem, az evolúció tévedése: sok állat erőteljes rettegéssel és meneküléssel reagál arra, ha közeledik hozzá egy ragadozó. Egészséges reakció, elkerülhetővé teszi a veszélyeket. Ez a rémület egyetlen pillanatig tart, nem tartós valami. A természetes kiválasztás eredményezte ezeket a ritka szőrû, nagy majmokat hipertrofikus frontális lebenyekkel, a jövő előrelátásának túlzott képességével. Kiváltság ez, s bizonyára segít, de ez szembesített bennünket, nagy majmokat az elkerülhetetlen halál látomásával is, s mûködésbe hozza a rettegés és a ragadozóktól való menekülés ösztönét. Egyszóval úgy gondolom, hogy a haláltól való félelem két, egymástól független evolúciós késztetés esetleges és ostoba interferenciája, nem olyasvalami, ami hasznunkra lenne vagy lenne értelme.
Carlo Rovelli
-
Vannak az emberi életben pillanatok, amikor a feltartóztathatatlanul bekövetkezhető események egész láncolata egyetlen percbe torlódik össze. Az ember ösztönszerûleg érzi e perc jelentőségteljes voltát. Úgy rémlik előtte, mintha egy hatalmas épület meglazult alapkövénél állna. A legcsekélyebb rázkódás elegendő, hogy kiessék és véle együtt halomba dőljön az egész épület.
E. Marlitt
-
Az ember az egyetlen, halálra tudatosan gondoló állat. Az emberi előrelátás a halálfélelemmel kezdődött. Az állatok, ha fogalmakban gondolkoznának, nyilván örök életûeknek gondolnák magukat. Félni ők is félnek a haláltól, de csak a veszély pillanatában. Azaz: nem járja meg az eszüket, hogy egyszer mindenképpen meghalnak.
Bodor Pál
-
Egyetlen pillanat mindent megváltoztathat, és az egész világon nincs ennél félelmetesebb. Hogyan vagyunk képesek egyáltalán létezni ebben a tudatban? Úgy, hogy tudjuk, milyen törékeny a létünk, milyen bizonytalan dolgoktól függ a boldogságunk? Ha az ember jobban belegondol, teljesen kiakaszthatja a félelem.
Laura Steven
-
Azt hiszem, az ember túlélésre van programozva. És ha a túlélési ösztönnel szembemegy, ha el akarja pusztítani önmagát, az azt jelenti, hogy valami nem stimmel a programmal. Bármilyen szomorú és elkeseredett is valaki, ha az alapvető biológiai funkciói jól mûködnek, nem akarja megölni önmagát. Ahhoz az kell, hogy felboruljon az idegrendszere biokémiája, és azon lehet segíteni. Nehéz és sokáig tart, de lehet segíteni. (...) Szerintem van maga az ember, aki szomorú, és van a felborult kémiai egyensúly, ami öngyilkosságra biztat. És akkor megvan, mi ellen kell küzdeni - és az nem az ember.
-
Időtlen idők óta élet-halál kérdése lehet egy gyors döntés: igen vagy nem? Az ősember agyának nem volt ideje kiszámítani annak a valószínûségét, vajon a fejére esik-e a lezuhanó kődarab. Ha szembetalálta magát egy veszélyes vadállattal, villámgyorsan kellett döntenie: megküzdjön vele vagy elmeneküljön? Általában többet ért a gyors (és túlzottan elővigyázatos) bináris döntés, mint az összes lehetőség alapos mérlegelése. A társadalom egyre bonyolultabbá vált, ám ezek a bináris döntések továbbra is megmaradtak. Ugyanolyan sztereotípiákban gondolkodunk embertársainkról: jó vagy rossz, szent vagy bûnös, barát vagy ellenség. Ez az osztályozás kezdetleges ugyan, de rövidre zárja a reagálásunkat, amikor szembe kell néznünk az egyes emberrel.
Kit Yates
-
Az ember az egyetlen állat, mely a haláltól fél. Az ember egyáltalán félénk valami. Nem is lehet érteni, hogy félelmében már régen el nem pusztult. Rettenetes sokat kellett neki rettegnie az életéért a roppant régiségben, hogy ennyire beleivódott nemzedékről nemzedékre a félelem. Már csak ha a jelét látja a halálnak, eláll a lélegzete, mintha az emberi halál oly ritka volna, hogy nem lehetett volna eddig hozzászoknia, hogy mindenki meghal.
Móricz Zsigmond
-
Jellemző, hogy ha az ember átengedi magát a pániknak, azt hiszi, hogy mindenfelől fényszórók irányulnak rá, és a világnak egyéb dolga sincs, mint hogy őt keresse. Úgy érzi, hogy testének minden sejtje önállósítani akarja magát, a lábai rángatóznak, mozgásteret akarnak biztosítani maguknak, a karjai csak védekezni és ütni szeretnének, az ajka meg a szája csak remegve tudja visszatartani a megformált kiáltást.
Erich Maria Remarque
-
Valahányszor azt hisszük, ismerjük a jövőt, még ha csak egy pillanatig is, az megváltozik. Néha a jövő pillanatok alatt teljesen megváltozik, és számunkra csak a következő lépés eldöntése marad. Dönthetünk a félelem mellett, hogy csak állunk ott, remegve, mozdulatlanul, a legrosszabbat feltételezve, ami történhet, vagy előrelépünk az ismeretlenbe azt feltételezve, hogy csodálatos lesz.
-
Az ember alapvetően a túlélésre van berendezkedve. Ha erős a túlélési ösztön, akkor kibírhatóak a rossz éjszakák, átizzadt nappalok.
Zsótér Sándor