Egy barátom ezt egyszer "mentési távolságnak" nevezte - ezt az állandó kalkulációt, ami egy szülő fejében mûködik, ahogy az idő és a távolság faktorai alapján kiszámolja, meg lehetne-e menteni a gyereket a veszélyből. De eljön a pillanat, amikor szinte gombnyomásra mindannyian abbahagyjuk a fenyegető katasztrófák latolgatását, és az egészet elengedjük. Némán megegyezünk, hogy inkább követjük, és nem tőle várjuk, hogy az életképtelen biztonságunkban maradjon.

Kapcsolódó idézetek

1. Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem. David Attenborough
2. Mi, akik szeretjük az életet, és mindent megtennénk azért, hogy megvédjük a gyerekeink, szeretteink életét, csupán életfüggők vagyunk. Abban a pillanatban, amikor fel tudnánk adni a függőségünket, szabadok lennénk. És máris belép a képbe a félelem. Feldmár András
3. Olyan könnyen mondjuk ki: ha lebénulok, vagy ha rosszabbodik az állapotom, akkor már nem akarok többé élni, de legtöbbször egészségesen húzzuk meg ezt a határt. (...) Csak akkor láthatjuk, meddig szeretnénk elmenni, amikor megtörténik velünk az, amitől előtte annyira féltünk. Ha pedig végül eljön az idő, akkor ez a határ kitolódik.
4. Amikor egy számunkra fontos ember nincs biztonságban, akkor azt hisszük, hogy rajtunk kívül senki sem tudja megvédeni, megóvni a bajtól. És ha úgy alakul, hogy mégsem mi vagyunk azok, akire rábízzák a számunkra kedves ember védelmét, és tudjuk, hogy őt veszély fenyegeti, mi pedig kénytelenek vagyunk távol lenni tőle, na, itt kezdődik az a szörnyû szenvedés, amelynek elviselésére nem mindenki képes. Minden percben, minden másodpercben szörnyûbbnél szörnyûbb képek jelennek meg a képzeletünkben, majd beleőrülünk a bizonytalanságba, mert nincs lehetőségünk arra, hogy most rögtön, azonnal megtudjuk, minden rendben van-e, nem kell-e segíteni. Alekszandra Marinyina
5. Miközben hajtjuk az életünket, fogalmunk sincs róla, mennyire fontos lezárni és megoldani élethelyzeteinket. Ez az, amiről még senkitől sem hallottam, és most már tudom, ez az, amivel mindenki találkozni fog, amikor végleg "kivonják a forgalomból".
6. A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet. J. D. Barker
7. Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét. Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltûnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány. Jodi Lynn Picoult
8. Az ember kívülről is szemlélheti a saját életét, és csodálkozhat azon, hogyan alakultak a dolgok, és milyen hibákat követett el. Igen, ez lehetséges. Kicsit eltávolodni jó, ajánlatos. Végleg, teljesen elmenni viszont veszélyes, és nem tanácsos.
9. A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk. Az élet is takarosan egyszerûvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos. Bill Bryson
10. A sok munka, amit a gyereknevelésbe fektetünk - a fájdalom, a nevetés, az aggodalom, a könnyek - egyetlen szempillantással véget ér. És az idegesítő apróságokra, amik olyan fontosnak tûntek, a végén már nem is emlékszünk.