Ugrás a tartalomra
Egy-egy családban gyakran fordul elő ugyanaz a kézírás, ami természetes is, ha ugyanaz a tanító tanította a gyerekeket. De éppen ezért úgy képzelem, hogy az ilyen hasonlóság főleg csak nőknél fordul elő, mivel a fiúkkal kiskoruk után nem sokat törődnek ilyen szempontból, megelégszenek bármilyen firkálással, amit éppen megszoktak.
Kapcsolódó idézetek
-
Irányíthatod egy gyermek kezét a papíron, de amikor elveszed a kezed, a gyermek még meg kell tanuljon magától írni. Lehet, hogy a tetted tulajdonképpen késleltette a folyamatot.
Agatha Christie
-
A nőknek rendszerint ugyanazok a szavak mást mondanak, mint a férfiaknak.
-
Az írás: tananyag; a nyelv nem az. Az írás társadalmilag szabályozott dolog, mint az öltözködés: van benne egy csomó önkényes, hagyományos, logikailag nem indokolható elem.
Nádasdy Ádám
-
Két kéz. Amelyek alkotnak, dolgoznak, simogatnak, segítenek. A kettő együtt. De van, hogy az egyiket megfogja valaki. Valaki. És csak egy szabad kezed marad. Hihetnéd, hogy így sokkal nehezebb minden. Egy kézzel. De tudnod kell valamit: kétszer egy kéz többre képes, mint egyszer két kéz.
Csitáry-Hock Tamás
-
A gyerekek nem mindig szaladnak a szüleikhez, ha balesetet vagy valami váratlan, erőszakos cselekményt látnak az utcán. A gyerekek nagyon jól tudnak titkot tartani. Megtartják maguknak, és gondolkodnak rajta. Vagy egyszerûen csak büszkék rá, hogy van egy titkuk, amit nem osztanak meg senkivel.
Agatha Christie
-
Az írás (nem csak a szépirodalmi) voltaképpen intim és egyszemélyes családállítás. Hatása még elementárisabb is lehet, mert az ember nem egy vele érző közösség vállaira, hanem a papírra rakja a terhét. Márpedig a papír engedelmesebb sorstársainknál, viszi tovább a ráengedett súlyt, szótlanul, megbízhatóan.
Vámos Miklós
-
Érdekes megfigyelni (...), hogy fiatal lányok mindig úgy fésülködnek, mint valamelyik filmsztár, mert arra akarnak hasonlítani. Középkorú nők viszont gyakran viselik ugyanúgy a hajukat, mint fénykorukban, mert a saját fiatalkori lényüket szeretnék visszavarázsolni.
-
Az íráshoz éppen olyan hajlandóság kell, mint a takácssághoz vagy hímzéshez. Valahogy úgy képzelem, hogy hallatlan engedelmesnek kell lenni a kéznek, amely a gondolatokat átveszi, és a betûket a papirosra rajzolja. Az ujjakban, a kézben rejtőzhetik valamely kis szellem, amely felébred a hívásra, és kezdi a maga tennivalóit; viszi a tollat az ismeretlenségbe, a papiros fehér tengerén.
Krúdy Gyula
-
Fiatal lányok és általában az érzékeny természetûek gyakorolják a feleselés mûvészetét. Bizonytalan kedély jele, ha mindenáron azt akarja valaki, hogy övé legyen az utolsó szó.
-
Akkor lesz igazi a gyerekirodalom, ha azt tehetséges emberek írják. Az, hogy különböző stílusok léteznek, technikai újdonságokkal megtûzdelt szövegek, az érdekesnek érdekes, de a lényegen nem változtat. A lényeg mindig az, hogy jól kell írni. Ehhez most rögtön hozzá kell tennem, hogy úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. Mégpedig azért, mert a gyerekek érzékenyebb közönség, az irodalom szinte szó szerint épül be a fejükbe, a lelkükbe, az életükbe.
Csukás István