Ugrás a tartalomra
Egy hal, aki soha nem hagyja el az óceánt, tévesen arra a következtetésre juthat, hogy a víz tulajdonságai egyetemesek, és nem veszi észre, hogy van jég és gőz is. Lehet, hogy okosabbak vagyunk a halaknál, de hasonlóan becsaphatóak is vagyunk: a kozmológiai inflációnak megvan az a megtévesztő tulajdonsága, hogy a tér egy kis foltját egy bizonyos fázisban úgy nyújtja ki, hogy az egész megfigyelhető univerzumunkat kitölti, potenciálisan becsapva minket, hogy a helyi körülményeinket tévesen univerzális törvényeknek értelmezzük.
Kapcsolódó idézetek
-
Jobban megértve a körülöttünk nyüzsgő valóságot, hamar rájöhetünk, hogy egy hatalmas folyamban úszunk valamennyien, amelynek a partjait sem látjuk mindig, s amelynek a sodrása ellen nem tudunk védekezni. Úszhatunk bölcsen és okosan, ügyesen és ügyetlenül, elmerülhetünk és megmenekülhetünk. Élvezhetjük a habokat, a folyóvíz kellemes simogatását. Mindent tehetünk, egyet kivéve: nem fordíthatjuk meg a folyót, nem parancsolhatjuk meg neki, hogy folyjon visszafelé.
Nagy István Attila
-
Van valami ősi jellege a vízen utazásnak, még akkor is, ha rövid. Nem is annyira a szemünk, fülünk, orrunk, szájpadlásunk vagy a kezünk informál minket arról, hogy nem nekünk való helyen vagyunk, mint a lábunk, amely furcsának érzi, hogy hirtelen érzékszervként kell mûködnie.
Joszif Brodszkij
-
Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél - pontosan a fenti okok miatt.
Douglas Adams
-
Már a vízről észre lehetett venni, hogy adni fog-e halat, vagy sem. Igazi horgászok megérzik az ilyesmit. Már messziről látni, ahogy közeledünk a vízhez, hogy hazudik-e az a víz, vagy igazat mond. Sokszor hazudik a víz, de a tapasztalt, nagy pecásokat nem tudja átverni.
Hartay Csaba
-
Az univerzumnak kezdete van, de vége nincs. Végtelen. A csillagoknak szintén van kezdetük, de aztán saját erejük által elpusztíttatnak. Véges. A történelem tanulsága: gyakran a bölcsesség birtokosai a leginkább bolondok. A halak a tengerben nem ismerik a szárazföldet. Ha ők is bölcsességgel bírnak, ők is elpusztíttatnak. Nevetségesebb az, hogy az ember átlépje a fénysebességet, mint hogy a hal a szárazföldön éljen. Ezt úgy is hívhatnánk, mint Isten végső figyelmeztetése a lázadóknak.
-
A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad.
Lev Tolsztoj
-
Mindig eszembe jut Hamlet könyörgése Horatióhoz, miszerint "több dolgok vannak földön és égen, (...) mintsem bölcselmetek álmodni képes". Ezt az idézetet gyakran a természetfeletti jelenségek létezésére való utalásként értelmezik. Szerintem inkább arra szólít fel, hogy értsük meg jobban a természetet. Azok az érzékletek, amelyek számunkra paranormálisnak tûnnek, csak azért hatnak így, mert mi magunk korlátozottak vagyunk, ráadásul borzasztó keveset tudunk a saját korlátainkról. A filozófusok régóta sajnálkoznak az aranyhal láttán, aki az akváriumban úszkálva mit sem sejt arról, mi van az üvegfalakon túl, de azt elfelejtik, hogy az érzékeink körénk is egyfajta áthatolhatatlan üvegburát vonnak.
-
A világ folyamatosan képes arra, hogy meglepjen. Egyszer azzal, hogy túl hatalmasnak mutatja magát, máskor pedig, hogy túl kicsinek.
Hatala Csenge
-
Minden állandó mozgásban van, és noha egy fal két téglája egyformának látszik, sosem lesz azonos a kettő. És ami még fontosabb, ugyanaz a tégla sem marad ugyanaz. Elhasználódik, észrevétlenül szétmállasztja a levegő, a hideg, a meleg, az eső, és ha évszázadokon keresztül figyelemmel kísérhetnénk, végül csak a hûlt helyét látnánk. Minden élettelen dolog szétforgácsolódik, minden élő haldoklik.
Paul Auster
-
Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandón a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, s nem látjuk, ami a lábunk előtt hever. Messzi tengerek hívása miatt gyötrődünk, s nem érezzük a hazai víz ízét. Kalandozó és buta vágyak partjaira vágyunk, s megfulladunk, ha végül partra vet az élet. Néha azonban váratlanul megmutatja magát a múlt. S ha van bátorságunk szembenézni a tárgyakkal, s mindazokkal az emlékekkel, amiket azok felidéznek, a hatalmába kerít valami nagy-nagy nosztalgia, összeszorul a szívünk, mert az ifjúság van azokban a tárgyakban, a helyrehozhatatlan hiba, a helytelenül végiggondolt gondolat.
Nagy István Attila