Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral. Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.

Kapcsolódó idézetek

1. Valahányszor új napsugarat látok, egy falevél friss zöldjét vagy egy bimbózó virágot, anyámra gondolok és arra, hogy talán nem lesz már itt, hogy mindezt ő is újra lássa. És a következő napra gondolok, a következő évre, amikor majd az élet megújul, mintha nem lenne emlékezete. A világ megy tovább, én is élek tovább, csak ő nem.
2. Mindannyiunknak örömet szerez a minket körülvevő természet szépsége, ha képesek vagyunk meglátni. Még a nagyvárosok forgalmas utcáin is megesik, hogy apró növénykék törnek elő merészen az útburkolat repedéseiből. Álljunk meg egy pillanatra, vegyük szemügyre, és csodáljuk meg "elszántságát", élni akarását. És adjunk hálát, hogy egy ilyen csodálatos, lenyûgöző és varázslatos világban élünk - a növények világában. Jane Goodall
3. Egész hétvégén a csodaszép kék szemeit láttam magam előtt. Összehasonlítottam az ég kékjével minden napszakban, a város szélén álló kis tó színével, a lenvirág, a nefelejcs és a búzavirág színével, de egyik sem volt képes visszaadni azt a kéket. Bucsi Mariann
4. A szépség megérint. Nem arra inspirál, hogy megfeledkezz magadról, épp ellenkezőleg. (...) Összeköt a mindenséggel, elgondolkodtat, hogy milyen csodálatos is együtt létezni az emelkedett dolgokkal. Mint például egy napfelkelte, a tiszta kék ég, egy különleges üvegdarab. És hirtelen (...), hirtelen mintha megvilágosodnál, hogy a világban sokkal több van, mint te magad, a terveid, a lényeged.
5. Körülnéz és látja, hogy csakugyan sártenger van körülötte... de tudja, hogy ki fog evickélni belőle, mert nincs olyan sok sár, hogy fel ne száradjon egyszer, ha a nap soká süt rá... és a legnehezebb őszi felhő is kiürül egyszer, ha nem hamarább, jövő tavasszal... és ez is el fog múlni... minden, minden... és akkor olyan szépség következik, amire nem is gondoltam, mert jön az emlékezés: az ember csak azért él, hogy emlékezhessék: arra, ami volt, a legnagyobb fájdalom is belehull az emlékek kincstárába és kap egy nagy fiókot, telehordva apróságokkal, s az ember aztán, ha ebbe belenéz, a szalagokról és tövisekről szépen felszedegeti az emlékeket... Móricz Zsigmond
6. Ahogy visszatekintek a világra, amit hátrahagytam, minden olyan világossá válik: a felfedezésre váró szépségek, a napvilágra vágyó titkok. De az emberek ritkán állnak meg, hogy körbenézzenek, csak mennek tovább. Igazán kár, pedig annyi a látnivaló!
7. A világon a legszebb dolgok a törékeny üvegek és a rövid életû hópelyhek a tenyereden. Ahogyan felvillannak a szikrák a kihunyó tábortûzben, amelyre már nincs kedved még egy ágat rádobni - mindennek megvan a szabott ideje. Ahogyan elered az első tavaszi zápor, ahogyan felragyog a szivárvány a föld fölött, ahogyan elválik az ágtól a lehulló levél, végighasítja az eget a villám cikcakkja. Ha akarod, mindenütt, minden órában, minden percben megtalálod a szépséget. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
8. Én azt hittem, hogy mindig kék, ragyogó tükör a tenger, s hogy rejtett aranyszemecskék kincsével tele az ember. (...) S akkor megtudtam, hogy csak néha, nagyritkán kék a tenger, és hogy üres és szürke, még ha csillog is sokszor, az ember.
9. Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött... és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... (...) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad.
10. Korábban soha nem gondoltam bele, de csodálatos, hogy hányféle fény van a világon és hányféle égbolt: a tavasz halványkékje, amikor az egész világ irul-pirul; a júliusi dél buja, élénk derûje; a bíborszínû viharfelhők, a zöldes háborgás, mielőtt lecsap a villám, és az őrülten színes naplementék, amik kábítószeres álomhoz hasonlítanak. Lauren Oliver