Ugrás a tartalomra
Egy legenda szerint a Titanicon azért nem látták meg időben a jéghegyet, mert a távcső be volt zárva egy szekrénybe, s a kulcs őrzője lemaradt a hajóról. Amikor pedig végül észrevették, már túl késő volt kitérni. Szemben a Titanic-kal, az emberiség hajóján van távcső, és látjuk is a jéghegyet. Már el is kezdtük az elkerülő manővert, de nem egyértelmû, hogy a hajó megússza-e egy csúnya ütközéssel, avagy olyan léket kap, amitől elsüllyed. Az biztos, hogy túl sokan vannak, akik egyelőre tényleg csak a napozószékeket rendezgetik, ahelyett, hogy az ütközésre készülnének, vagy a kitérési manővert segítenék. És persze vannak köztünk olyanok is, akik szerint nincs is jéghegy. Az elkerülés évtizedes folyamat, nem érezzük azonnal az irányváltást, és egyelőre nem is történik elég gyorsan. De ha minden utas besegít, akkor lehet gyorsítani a fordulatot.
Kapcsolódó idézetek
-
A magas IQ nem azt jelenti, hogy jó vezető is vagy, mert a vezetés lényege, hogy képesek vagyunk meglátni a jéghegyet, mielőtt a Titanic beleütközne.
Arianna Huffington
-
A történelem olyan, mint az úszó jéghegy, csak a felső részét látjuk, a többi, a nagyobb rész a víz alatt van, sőt a vízfelszín feletti részt sem látjuk tisztán. Az sem mindegy, hogy milyen szögből nézünk. Különböző alakúnak látja mindenki. Aki olyannak írja, amilyennek látja, az szubjektív. Aki bizonyos érdekek miatt mást ír, mint amit lát, az csaló. A történelem persze objektívebb, mint az úszó jéghegy, mert ez utóbbi elolvad, eltûnik. A történelem nem tûnik el, mert ott vannak a szereplői, az események, az összefüggések.
-
Az emberiség civilizációja pillanatnyilag egy süllyedő hajón ül. Ha egy süllyedő hajóban ülök, akkor nem nézem azt, hogy XY-t nem szeretem, és ezért nem vagyok hajlandó vele szóba állni. Mindenkire szükség van ahhoz, hogy megoldjuk ezt a dolgot. A klímaváltozás logikája is azt mondja, hogy mivel egy bolygónk, egy éghajlatunk van, ezért nem hozhatunk úgy döntéseket, hogy nem vonjuk be ebbe azokat az országokat, akik az olajat termelik.
Bart István László
-
Egy hajó olyan dolog, amire számíthat az ember, amitől függhet, még akkor is, ha zord a tenger. Nem úgy, mint egy nőre.
-
Néha sok a látszólagos lehetőség is, amelyek olyan körülhatároltak, hogy beléjük bonyolódhat az ember. A kulcs gyakran abban rejlik, hogy hiányzik valami, amit nem mondanak ki. Ezért ilyenkor fontos, hogy megvizsgáljuk a képtelenségeket, és keressünk egy utat, amely elvezet a nyomok nélküli fennsíkról.
-
A legnehezebb megtalálni a helyes irányt, hiszen legszívesebben az ismert ösvényen tennénk meg az utat, kibekkelnénk a szituációt, és nem csak erre vágyunk, de ezt is tesszük. A megúszásra hajtva meg is úszunk. Ideig-óráig. Aztán jön a lavina, és elsöpör mindent, ami az útjába kerül, mi pedig általában későn vesszük észre, hogy óriási a baj, hogy könnyen belehalhatunk.
-
Észak nem tárja fel titkát egy hajójegy áráért. Át kell élnünk hosszú éjszakáját, viharait, meg kell járnunk az emberi fölényesség szétmorzsolódásának nehéz útját. Látnunk kell halálában, hogy átélhessük elevenségét. Az Északi-sark titka, földjének lenyûgöző szépsége a fény visszatérésében, a jég varázsában, a pusztaság állatainak meglesett életritmusában rejlik, és abban, hogy itt mindenfajta lét törvényszerûsége leplezetlenül a fényre lép.
-
Olyanok vagyunk, mint két hajó, amelyek a maguk útját járják, a saját céljukat követve: utunk keresztezheti egymást és meg is ünnepeljük e találkozást, amint ezt valaha tettük -, és akkor a derék hajók nyugodtan pihentek egymás mellett ugyanabban a kikötőben, ugyanazon a napfényben, olyan nyugodtan, mintha már a célnál lennének, mintha egy lett volna céljuk. Ám küldetésünk lebírhatatlan ereje ismét külön utakra ûzött bennünket, különböző tengerekre, más napfényre és talán sohasem látjuk viszont egymást - vagy talán látjuk még egymást, csak nem ismerünk egymásra: mert a különféle tengerek és a különböző napsütések megváltoztattak minket!
Friedrich Nietzsche
-
Az a legjobb egy hajóban, hogy az ember úgy érzi, úton van, tudja, hogy célba ér, csak azt nem, hogy mikor, cél lebeg a szeme előtt, de még nem érte el.
Maja Lunde
-
Más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi utitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni.
Gárdonyi Géza