Egy lépést sem haladok előre. Állóvizet csepegtetek magam köré, és lubickolok ebben a szeszélyes tóban, amit énnek keresztelek. Minden ember a saját kis szaros érdekei szerint éli vakságát, és végül mindenki azzal a romantikus ábránddal patkol el, hogy talán érdemes volt élni.

Kapcsolódó idézetek

1. A lassan folydogáló víz a mulandóság melankolikus érzését keltette fel a lélekben. Minden elmúlik, (...) elmúlik nyomtalanul. Az emberek olyanok, mint a vízcseppek ebben a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást? William Somerset Maugham
2. Nyújtózkodik a zúzmara, megdermed az idő. Elcsitul a jelen, és megnémul a jövő. Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe’ van. Likó Marcell
3. A jövőnek élek. Még akkor is, ha látom, hogy csak egy hosszú, vaksötét alagúton jutok el hozzá. Valahonnan valahová tart az életem. (...) Jövőtlen ember nemigen tudja élvezni a jelenét. Müller Péter
4. Mindenki szenved, amíg az élet kaotikus sodrában úszik. Carl Gustav Jung
5. Nem tud elülni a szívem. Arcod látása nélkül egyre küzdök keserves, meddő, parttalan vízen. Rabindranath Tagore
6. Magam vagyok az örökös magányban. Akár a víz. Akár az anyaföld. Pilinszky János
7. Álmok, álmok. Bennük járok; bennük élek. Velük csapom be magam. Csoda, hogy egyáltalán képes vagyok még érzékelni a valóságot. Richelle Mead
8. Néha úgy érzem, perifériára szorultam. Elmegy mellettem az élet, mindenki babákkal, gyerekekkel veszi körbe magát, mindenkinek más lesz a prioritás, én meg itt ragadtam, mint valami furcsa különc, aki lehet, nem is jó semmi fontosra. Furcsa innen figyelni az élet menetét, olyan, mintha a sor mellett menetelnék. Szentesi Éva
9. Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe` van. Vad Fruttik
10. Visszafogom magam, csak az legyen, de az nagyon ami van, elhasználódik, elvásik az ember míg eljut a tündöklő pillanat peremére, a vágyig melynek sötétlő mélyén ott a másik.