Egy nap a ló és a fácán együtt falatozott a mezőn. A ló legelészett, a fácán pedig kullancsokat szedegetett a lóról - tökéletes párosítás. A fácán a mező túloldalán álló óriási fára pillantva így szólt: - Ó, jaj! Volt idő, amikor annak a fának a legfelső ágára is fel tudtam repülni. Most már ahhoz sincs elegendő erő a szárnyamban, hogy a legalsót elérjem. A ló közönyösen így felelt: - Csak mindennap csipegess egy keveset a ganémból, és figyeld meg, mi történik. Két héten belül a csúcson leszel. A fácán így válaszolt: - Ugyan már, ez ostobaság. Miket beszélsz? A ló erre: - Próbáld csak ki. Az egész emberiség ezt csinálja. A fácán habozva bár, de csipegetni kezdett. És íme, már az első nap elérte az első ágat. Két hét alatt pedig feljutott a legfelső ágig. Ott trónolt a fa tetején, és gyönyörködött a tájban Az öreg földmûves a hintaszékében ringatózva felfigyelt a kigömbölyödött vén fácánra a fa tetején. Elővette sörétesét, és lelőtte a madarat a fáról. A történet tanulsága: a sok lószar ugyan a csúcsra juttathat, de soha nem képes ott tartani!