Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egyetlen perc elég, hogy az emberi alkotmány összeomoljon, hogy valamely fölismerés okozta sokk következtében elsisteregjen belőle a vér, elszálljon erő és kedv, s mindaz a hatalom, ami állni, menni, futni késztetett bennünket. Hanem aztán egyetlen perc elegendő, hogy az összeomlott ember fölemelkedjen.

Darvasi László
💍 Feleség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Vannak az emberi életben pillanatok, amikor a feltartóztathatatlanul bekövetkezhető események egész láncolata egyetlen percbe torlódik össze. Az ember ösztönszerûleg érzi e perc jelentőségteljes voltát. Úgy rémlik előtte, mintha egy hatalmas épület meglazult alapkövénél állna. A legcsekélyebb rázkódás elegendő, hogy kiessék és véle együtt halomba dőljön az egész épület. E. Marlitt
  2. Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerûen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerûen méltatlannak bizonyultunk az adományra. Michel Houellebecq
  3. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érzi, egész biztosan összeomlik a világ, mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljon közömbösen, és hagyja megtörténni azt, aminek nem lenne szabad megtörténnie, mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen. Persze hiába várjuk szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését, mert amikor felnézünk, minden változatlan: a környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be, az autók színes-fényes áradata szakadatlanul zubog tovább, és az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve. Mintha mi sem történt volna. Néha az ilyen világvég-érzéshez nem is kell, hogy valami szörnyû tragédia történjen. Néha elég egy mondat.
  4. Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. Paulo Coelho
  5. Ha az ember életében egyszer csak minden összeomlik, (...) kell valami, ami egyszerû és kiszámítható, amibe bele lehet kapaszkodni. És ha az ember történetesen nem talál mást e célra, mint a szemhéja mögött egészségesen, jól szervezetten lüktető vérnek és az októberi napfény utolsó sugarainak váltakozását - nos, akkor elfogadja és szépen meg is köszöni. Mert ha nem talál még ilyen fogódzót sem, ha nem akad rá valamire, ami legalább ilyen elemi szinten ésszerû és megmagyarázható, akkor új világrendjének idegenszerûsége előbb-utóbb az őrületbe kergeti. Stephen King
  6. Mindenki megbotlik. Néha hamar felállunk belőle, és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. De néha egyetlen ballépés is felborít mindent, összetöri az álmainkat, szétzúzza mindazt, amit addig felépítettünk.
  7. Az első percek. Megismerkedésünk percei. Ekkor értettem meg, mit jelent egyetlen pillanat alatt elmerülni a szenvedélyben, hirtelen és felkészületlenül, mint amikor gyanútlanul zuhanunk a sebes áramlatú és végtelen mélységû folyóvíz súlyos hullámai közé. Mentőöv nélkül. Alattunk a végtelen víztömeg, mi pedig tehetetlenül vergődünk sodró áramlatában. Nincs esélyünk. Az ösztön és a szenvedély ellen tehetetlenek vagyunk. Nem véletlen, hogy ez a két erő irányítja a világot; az egyik pillanatban elpusztít, majd a világ tetejére emel mindent és mindenkit, aki útjába került. Tomán Edina
  8. Az embernek sok mindenre van szüksége, hogy azt érezze, él. Családra. Szeretetre. (...) De csak egy dolog kell, hogy tényleg élhessünk. Egy dobogó szív. Ha veszélyben van a szívünk, kétféleképpen reagálhatunk: vagy elfutunk, vagy támadunk. Röviden azt mondhatnám, harcolunk, vagy menekülünk. Ösztönös. Nem irányíthatjuk. Vagy mégis?
  9. Csak élni, élni emberek! Időnk oly gyorsan elpereg, egy perc csupán az élet... de ez a perc lehet csodás teremtő munka, alkotás, amely megőriz téged. Várnai Zseni
  10. Vannak ihletett perceim, amikor érzem, hogy egy fejjel magasabb vagyok a többi embernél, amikor meglep egy-egy büszke, merész gondolat, lenézni azt a kis környezetet, ahol mozgok, s kilépni három lépéssel előre - közülük, de ez csak egy fél pillanatig tart, azt a földöntúli erőt, mellyel összeropogtatni vélem a félvilágot, azt az erőt, mely talán hazudott, képzelt erő, de mely azért nekem őrületes gyönyör - oszlani érzem a másik percben ama másik érzelem terhe alatt, melynek a kinevettetéstőli félelem (az oka) a neve... és visszalépek két lépéssel hátra. Mikszáth Kálmán
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat