Ugrás a tartalomra
Egymásban lakni még akkor is nehéz, ha szeretjük egymást. Az "együtt" még így is börtönné válhat. Egyetlen pillanat alatt - ha megtörik a varázs.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy kapcsolat börtönné is válhat, telítődhet hazugsággal, lázadó fantáziákkal. Nemcsak társak vagyunk, hanem egy férfi és egy nő: saját életünk sokféle vetületével. Együtt élni csak belső szabadságban lehet.
Popper Péter
-
Előfordulhat, hogy két ember, aki egymásba szerethetne, pont akkor zárkózik magába, amikor megismételhetetlen esélyt kap a kitárulkozásra. Így aztán elmennek egymás mellett.
Agneta Pleijel
-
Még a szenvedéllyel és kötődéssel indult házasság is olyan lehet idővel, mint egy börtöncella. Lassan történik, és gyakran nehéz is észrevenni, mikor és hogyan épülnek ki a rácsok.
Edith Eger
-
Ha mindig azt nézed, miért ne légy együtt valakivel, nem is jön össze. De egy adott pillanatban lehet, hogy hagyni kéne, és megélni a szív dolgait.
-
Ha akarjuk, zsarnokai is lehetünk egymásnak, csupáncsak az a fontos, hogy ugyanazt szabjuk ki egymásra. Egyik se fogadja el kényszerûségből. Vagy mind a kettő rabságot, vagy mind a kettő szabadságot akarjon.
Mezei András
-
Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihûltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást.
Kolozsvári Papp László
-
Mi az istenért nem tud egy nő egy férfit szeretni azzal együtt is, ha néha hibázik? Együtt lenni, az a csoda; együtt lenni valakivel és törődni vele. Együtt aludni úgy, hogy összeérnek a lábfejek, összeérnek a lábak. Aludni és együtt lenni. Csak az erősek tudnak egyedül élni, az erősek és az önzők.
Charles Bukowski
-
A szerelem ritkán tart sokáig... s az a baj, hogy lehet egyszerre többet szeretni.
Stephen Vizinczey
-
Néha, nehéz körülmények között, összetévesztheti az ember az együttérzést a szerelemmel.
Carlos Ruiz Zafón
-
Mi van, ha rájövünk, nem mûködik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk (...), de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.