Egyre szólt a dal, amely bánatban fogant, amelyet bánatosan kell muzsikálni, és amelynek édessé vagy legendássá vagy mindkettővé kell magasztalnia a bánatot. A jelen visszahúzódott.

Kapcsolódó idézetek

1. A szerelem két szólamban előadott dal, időnként összecseng a két előadó hangja. Duettben érezni és élni - erre születni kell. Tar Károly
2. Kérdés, szerelem volt-e ez tényleg. Az volt. Mert fáj. Mindegy, most nincs más hátra, mint hordozni (...) a gyászt, tûrni a fájdalmat csöndben és titokban. Elmúlik. (...) El szokott múlni.
3. A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó. Mark Lawrence
4. A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni.
5. A zene menekülés volt, befelé fordulás, s ugyanakkor más is, mintha üzenetet bízott volna rá valaki, amit neki kell közvetítenie, figyelt, mit kíván általa közölni valaki, aki már réges-régen nem él. Szabó Magda
6. A fájdalom a múlt és a jelen szépségére emlékeztetett. Arra, amim van, és a szeretetre, amit elvesztettem. A szeretetre, amit adtam. És a szeretetre, amit elhagytam. Minél jobban fájt, minél jobban sajgott, annál édesebbek voltak az emlékek. Így bár szenvedtem a fájdalomtól, mégis együtt éltem vele. Charles Martin
7. A fájdalomból sohse lesz dal, Vagy csak idővel, mikor enyhül. Ha igazi, nagy bánatom van: Köny fakad, nem dal a szívembül. Szabolcska Mihály
8. A múltban is voltak boldog és szomorú emberek, ma is vannak, és a jövőben is lesznek. Ez így van rendjén. Nincs recept. Ez ettől boldog, a másik amattól. Talán azért vagyunk szomorúak, hogy várhassuk, elmúlik a szomorúság. Darvasi László
9. Álom-szakadék mélye vár, Onnan is visszahív egy szó Dalt szül a súlyos félhomály Érzem, hogy sírni volna most jó. Ákos
10. Gyászos ez a dal, éppen engem hív, Minden múlt idő, már nem tudom, mit súg a szél. Érzem, itt a vég, nem is kezdeném, Jön a sötétség, rám hull, érzem én.