Ugrás a tartalomra
Egyszer volt, hol nem volt, kezdődnek a mesék valahogy így, mondjuk egy messzi, messzi tájon, valahol ott, ahová vágyni még érdemes. Ezért is végződhetnek úgy, megannyiszor, hogy ha nem hiszitek, hát járjatok utána. Mindegyikünk egy-egy vándor, te is, te is, kutatjuk a magunk meséjének igazát. Boldogan élnénk, meg nem halnánk.
Kapcsolódó idézetek
-
Egyszer volt, hol nem volt. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ezek a mesék csak az álmaink. A tündérmesék nem válnak valóra. A valóság viharosabb, zavarosabb, ijesztőbb. A valóság sokkal érdekesebb, mint boldogan élni, míg meg nem halunk.
-
Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha elkezdtük, hogy "Egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese.
Philip Pullman
-
Mindig szaladunk, egyszer ezért, máskor azért. Végeredményben mindegy, ugyanazt a célt közelítjük meg mindkettővel. Lehet, hogy nincsenek is célok, csak szaladunk, azután megállunk valahol, azt hisszük, hogy révbe értünk, majd újabb lendülettel nekivágunk, talán épp oda, ahonnan elindultunk.
Lakatos Menyhért
-
Nem azt kérem, hogy örülj annak, hogy el kell mennem. Én csak arra kérlek, hogy lapozz egyet, olvass tovább, és kezdj el egy új mesét. És ha valaki megkérdi tőled, hogy ki voltam, akkor te elmeséled neki életem csodálatos történetét, és a végén csak annyit mondj: meghalt.
-
A térerő olyan, ahogy a mesék kezdődnek: egyszer volt, hol nem volt.
Al Ghaoui Hesna
-
A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerûen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínûséggel az lesz.
Darren Shan
-
Előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni bennünket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy - sajnos, vagy istennek hála - sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni.
Jón Kalman Stefánsson
-
Ne higgy a meséknek! Minden sztori, amely úgy végződik, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak", ökörség. Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés. Az élet mindig odébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új erőpróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla van benned, a történet pereg tovább.
Darren Shan
-
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserûbb, mint idebenn.
Reményik Sándor
-
Mindig furcsa egy kaland kezdete csaknem olyan furcsa, mint a vége. Az indulásnál izgatott vagy, alig várod, hogy útra kelhess, aztán meg alig várod a hazatérést. Egy kalandos élet szépsége az, hogy minden véget egy kezdet követ, és így haladunk tovább, előre.