Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nagyon sok mindent másképp csináltam volna, ha meglett volna rá a lehetőségem. Sokan azt mondanák, hiba volt fiatalon szülni, senkinek nem áll szándékában tizenhét évesen teherbe esni, de szerintem nem ez a lényeg. A lányom születése valóban megváltoztatta az életemet, de egy percig se bántam meg. Úgy éreztem, kiváltság, hogy gondoskodhatok róla, és nem ritkán vele együtt nőttem fel. Sőt, lehet, ő gyorsabban felnőtt, mint én. Õ olyan okos, annyira érett, hogy néha egyenesen zavarba jövök, de legtöbbször inspirál engem.

⚖️ Igazság 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszûnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.
  2. A gyerekvállalás egy olyan élethelyzet-változást hoz, amire nem lehet felkészülni, akkor sem, hogyha azt gondolod, hogy "én már olyan régóta készülök", hiszen annyira megmozgatja az egyéniséget, a személyiséget és a párkapcsolatot is, illetve az egész családi rendszert átalakítja, hogy erre igazán felkészülni nem lehet. Arra lehet felkészülni, hogy majd viseljük azt, ami jön, meg kezeljük azt, ami jön.
  3. Amikor először hallod azt, hogy apa leszel, fogalmad sincs még arról, hogyan fog megváltozni az életed. (...) Én szeretem, mennyire ártatlanok a kicsi gyerekek, mennyire szabadon gondolkodnak még. (...) Tíz éve még el sem tudtam volna képzelni ezt. De az élet valójában a gyerekekkel kezdődik csak igazán! Ez mindennél fontosabb. Kimi Raikkönen
  4. Néha belegondolok, hogy ha tényleg lenne egy lány, aki kifejezetten nekem született, még ha lenne is, szerintem sokkal valószínûbb, hogy sohasem találnám meg őt. Elég lenne mondjuk, ha csak egy másik országban lakna, vagy egy másik földrészen, vagy például nem ugyanabban az időben élne, amelyikben én. Lehet, hogy rég halott lennék, mire ő megszületne, vagy fordítva.
  5. A gyerek egészen megváltoztatja az ember életét (...). Olyan dolgokat vehet észre, amelyeket addig soha, és olyan dolgokat érthet meg, amelyeket addig nem értett. Azt hiszem, akinek gyereke van, megszûnik létezni, mert onnantól csak a gyerek él tovább, és ettől az ember érdekes módon bölcsebb lesz. Francisco González Ledesma
  6. A felnőtté válás nem könnyû. Az első lépést ő akkor tette meg ezen az úton, amikor úgy döntött, hogy megszüli a gyerekét. Csakhogy a második lépés semmivel sem egyszerûbb. Neki is el kell fogadnia, hogy az életben senkinek nem teljesülhet az összes kívánsága.
  7. Arra gondolt, hogyha majd a kisleánya megszületik, neki meg kell tanulnia mindent, amit az anyja nem tud. És mikor fiatal lesz, azt is meg fogja tudni, hogy az emberek sohase lehetnek egészen boldogok. Egyszerûen fogja neki megmondani, úgy, hogy megértse, és ne kelljen később fájdalmasan elhervasztania önmagában azt, ami senkinek sem kell, amire észrevétlenül mindég azok tipornak rá, akiknek hasztalanul nyújtaná oda. Tormay Cécile
  8. Annyira vagyok nő, amennyire annak tartom magam. Nem a szerveimtől függ. Nem attól, hogy anya lehetek-e, vagy sem. (...) Sőt, attól sem, hogy milyen a fizikumom. A nőiségem én magam vagyok. Akinek születtem, akivé formálódtam. Szentesi Éva
  9. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (...) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom. Freddie Mercury
  10. Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki. Czakó Zsófia
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat